Tico segítségével találtak 367 millió forintnyi kábítószert egy szegedi mélygarázsban

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Nemzetközi Bűnözés Elleni Főosztály szegedi osztálya a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitánysággal és a Készenléti Rendőrség Bevetést Támogató Osztályával közösen december 29-én fogta el azt a 47 éves szegedi férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy lakóhelyén különböző típusú kábítószerekkel látta el kiterjedt vásárlói körét.

A Police.hu-n közzétett hírben azt írják, hogy a gyanú egyből be is igazolódott, amikor a férfit Szeged északi városrészének egyik utcájában elfogták, és a nála lévő nylonzacskóból különböző típusú kábítószerek kerültek elő. Volt ott tabletta és nedves állagú masszaszerű anyag is. Mint később kiderült, amfetamin és kokain.

Bár a férfi a kábítószerbirtoklás tényét nem tagadta, az azzal való kereskedést már igen. Még annak fényében is, hogy Tico, a malinois kábítószerkereső kutya segítségével a nyomozók

egy közeli társasház mélygarázsában egy kábítószerrel teli, rendszám nélküli kocsit találtak.

S hogy hogy nem, annak indítókulcsa épp az elfogott férfi zsebében lapult – írják a közleményben.

Fotó: Police.hu

Miután a rendőrök az autót kinyitották, az első és a hátsó ülés közötti padlózatón, valamint a csomagtartóban fekete nylonzacskókat találtak, telerakva különböző állagú anyagokkal:

  • 3 csomagban kokain,
  • 4 csomagban MDMA tabletta,
  • 8 csomagban amfetamin, míg
  • 46 csomagban marihuána volt.

Míg a kokain és a tabletták egy-egy kilogrammot nyomtak, addig az amfetain 8 kilogrammot, a növényi törmelék pedig több mint 50 kilogrammot. A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Bűnügyi Technikai Főosztály technikusainak több óráig tartott, mire leszemlézték az autót, és minden bűnjelet rögzítettek.

A lefoglalt kábítószer feketepiaci értéke meghaladja a 367 millió forintot. 

A nyomozók ezen felül vagyonvisszaszerzés keretén belül a férfitől lefoglaltak három gépkocsit és 20 nagyértékű karórát is. A lefoglalással elvont vagyon értéke 20 millió forint.

A KR NNI szegedi nyomozói a 47 éves F. Józsefet jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelemmel gyanúsították meg, majd bűnügyi őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatását, amit az ügyészség indítványára a bíróság el is rendelt. A férfi terhére rótt bűncselekményt a törvény 5 évtől 20 évig, vagy életfogytig terjedő szabadságvesztéssel rendeli büntetni” – zárult a közlemény.