Uniós támogatásból újítják fel az egykori Ságvárit és a Juhász Gyula gyakorlóiskolát

Uniós támogatással mintegy 2 milliárd forintból korszerűsítik az Eötvös Loránd Tudományegyetem és a Szegedi Tudományegyetem két-két gyakorlóiskoláját – számolt be róla az MTI.

Rovó László, az SZTE rektora a fejlesztéseket bemutató pénteki rendezvényen hangsúlyozta, az egyetem egyik legfontosabb feladata a régió szakember-utánpótlásának biztosítása. A lehető legmagasabb színvonalú tanárképzés alapvető fontosságú a társadalom számára mondta a professzor.

Dobi János, az SZTE Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola igazgatója elmondta, a tanárképzés átalakulása nyomán 2024 elejétől a negyedik félévtől egészen a tizedik félévig tanítási gyakorlaton vesznek részt a pedagógusjelöltek a vezető mentortanárok irányításával. Jövő őszig

felújítják az iskola 55 tantermét, a közösségi tereket, tanári szobákat, szertárakat, irodákat,

kijavítják az épület tetőjét, s fejlesztik az alagsor eddig kihasználatlan helyiségeit. Bővítik a wifi-hálózatot, 21 interaktív kijelzőt vásárolnak, kialakítanak egy informatikai skill labort, valamint lecserélik az informatikai szaktantermek számítógépeit tudatta az igazgató.

Zsigriné Sejtes Györgyi, az SZTE Juhász Gyula Gyakorló Általános és Alapfokú Művészeti Iskola igazgatója pedig azt közölte, hogy az intézményben 33 tantermet újítanak fel, a tanárjelölteknek többfunkciós okos csoportszobákat alakítanak ki, 15 videokonferencia-rendszert telepítenek, táblagépeket, iskolabútorokat vásárolnak, az udvaron pedig nyitott tanterem épül az ökotudatos képzések helyszínéül.