Mint ismert, csütörtökre szerveznek egy országos megmozdulást a közoktatásban tanítók és tanulók, mellyel az oktatási rendszer állapotára és a tanárok fizetésére, a diákok túlterheltségére hívják fel a figylemet. Ennek keretében ismét akcióztak a szülői összefogás tagjai a tanárokért: megint beindult este a kréta-akció.
Mint írtuk, mintegy negyven szegedi általános- és középiskola elé olyan feliratokat írtak vasárnap helyi szülők a kréta-akció keretében, hogy „Ne féljetek, veletek vagyunk!”, „Szolidaritás! Pedagógus nélkül nincs jövő!”, „Folyatjuk!”
Most is hasonló szlogeneket festettek fel többek között a Deák Ferenc Gimnázium, a Gedói Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola valamint a Krúdy Gyula Szakképző Iskola elé. Előbbinél ügyelve arra, hogy az intézmény igazgatója által említett közterületen, vagyis a lépcső alján maradjanak. Azt is írták, hogy eső elvileg most nem várható reggel.
Forrás: Facebook
Az országos szervezkedés ellenére a szerdai napon sem volt azonban tétlenség. A Vasvári Pál Gazdasági és Informatikai Technikumban is ülősztrájkot szerveztek a diákok – írja a Szegedi Tudományegyetem önszerveződő polgárainak csoportosulása, a Veritas Virtus Libertas (VVL) közösségi oldalán.
Emellett pedig arról is beszámoltunk szerda reggel, hogy a csoport Facebookján megosztottak szerint már közel 100, ha nem több SZTE bölcsészkaros oktató is csatlakozott nevének közzétételével a közoktatásban dolgozó és elbocsátott tanárokat támogatva egy nyilatkozathoz, melyet még az egyetem Természettudományi és Informatikai Karának munkatársai hoztak nyilvánosságra november 7-én.
A Szegedi Tanárok Együttműködési Platformja (STEP) osztotta meg a hírt közösségi oldalukon, hogy Röszkén 10 tanár szüntette be a munkát szerdán az Orbán Dénes Általános Iskolában, hogy kifejezzék az elbocsátott tanárok iránti együttérzésüket. Szülők is velük tartottak az intézmény előtti élőláncban.