Jelentős előrelépésként értékelte Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter, hogy az Európai Bizottság elfogadásra ajánlja a koronavírus-járvány utáni gazdasági helyreállítást segítő uniós források lehívását lehetővé tevő magyar tervet.
Navracsics Tibor szerdán Budapesten a Kormányinfón azt mondta, az EB-nek a nap folyamán ismertetett döntése nem okozott nagy meglepetést a magyar kormánynak, ez az álláspont nagyjából megegyezik a bizottság által szeptemberben közölttel. Felhívta a figyelmet arra, hogy az EB a magyar nemzeti tervet a legkiválóbbak közé sorolta.
A miniszter szerint az sem jelent újdonságot, hogy három operatív program esetében a bizottság fenntartja a zárolásra vonatkozó javaslatát. Értékelése szerint ez részben abból is adódik, hogy a kormány törvényhozási és az intézményépítési menetrendje olyan határidőket tartalmaz, amelyek még „előttünk vannak”.
A miniszter bízik abban, hogy Magyarország ugyanolyan pontosan és alaposan teljesíti a még hátralévő vállalásokat, ahogy az eddigieket is tette. Közölte, reméli, 2023-ban meg tudják győzni a bizottságot és az Európai Tanácsot, hogy a felfüggesztést nem kell fenntartani és lehetővé válik hogy százszázalékosan hozzáférjen Magyarország az uniós forrásokhoz minden operatív programban.
Az RTL azt kérdezte az uniós pénzekért felelős minisztert, hogy lemond-e posztjáról, ha továbbra sem sikerül megállapodni az Európai Bizottsággal a visszatartott forrásokról. Navracsics erre azt felelte, ha azért nem sikerül, mert részegen megy el a tárgyalásra, vagy bedobja egy uniós biztos ablakát, akkor lehet, hogy lemondana a posztjáról, viszont ha másokon múlik, hogy nem jutnak megállapodásra, akkor nem mond le.
Fotó: Szigetváry Zsolt / MTI
A Telex arról ír, hogy Navracsics szerint várhatóan december 12-én döntenek majd az EU-s pénzügyminiszterek az Európai Tanácsban a magyar helyreállítási terv elfogadásáról. Kérdésre, miszerint az Európai Parlament nyomás alatt tarthatja-e az Európai Bizottságot, Gulyás Gergely arról beszélt, hogy az Európai Parlamentben
„nyílt magyargyűlölet” van, amit a baloldali magyar képviselők szítanak,
és ez a miniszter szerint játszhat szerepet az Európai Bizottság döntéseiben is.
Gulyás Gergelyt egyébként az üzemanyagellátási gondokról is kérdezték. A miniszter elmondta, hogy akkor változtatnak az ársapkán, amely december végéig van egyelőre érvényben, ha az ellátásbiztonság veszélybe kerül. Szerinte most aggasztó fejlemények vannak: december 5-én újabb szankciók lépnek életbe, és a Mol százhalombattai finomítója sem megy. Mint mondta, a Molnak kell válaszolnia, hogy képes-e biztosítani az ország benzin- és dízelellátását: amennyiben nem, akkor veszélybe kerül a hatósági áras üzemanyag, mivel az import jóval drágább.