Elrendelte a Szolnoki Járásbíróság nyomozási bírája pénteken harminc napra annak a férfinak a letartóztatását, aki a gyanú szerint szerdán meggyilkolta a feleségét Szegeden – tájékoztatta Papp Judit, a Szolnoki Törvényszék szóvivője az MTI-t. A 45 éves férfit emberölés bűntettével gyanúsítják. A bíróság a kiemelt tárgyi súlyú bűncselekmény elkövetésével gyanúsított férfival szemben a szökés, elrejtőzés veszélye miatt látta szükségesnek a legsúlyosabb kényszerintézkedés elrendelését.
A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Főügyészség közleménye szerint kedden 21 óra és szerdán hajnali 4 óra közötti a férfi és felesége között veszekedés alakult ki szegedi lakásukban. Ennek során a férfi a hálószobában az ágyon fekvő felesége mellkasára térdelt, két kézzel megragadta a nyakát, és addig szorította, amíg a nő már nem mozdult. A bántalmazás következtében a nő a helyszínen meghalt. A férfi szerda késő délután az édesapja kérésére, az ő kíséretében a rendőrségen feladta magát.
A döntés ellen a gyanúsított védője fellebbezést jelentett be, kérve, hogy a kényszerintézkedést az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben hajtsák végre. A letartóztatást elrendelő döntéssel szemben a gyanúsított is fellebbezést jelentett be, így az nem végleges. A szegedi férfi szerda este jelentette be a Szegedi Rendőrkapitányságon, hogy a rendőrségtől 600 méterre található lakásukban megölte a feleségét. A bűncselekmény egy szegedi társasházban történt, ahol a sértett és a gyanúsított együtt élt. A rendőrök megtalálták a holttestet a lakásban.
Azt viszont nem tudni, hogy a férfit miért Szolnokon, és nem Szegeden tartóztatták le. Ilyen abban az esetben szokott előfordulni, ha a bíróság valamiért elfogultságot jelent be az ügyben.