Szegeden rendezték az ország első egyetemi reklámversenyét, a Copytition-t

A Copytition a Szegedi Tudományegyetem Gazdaságtudományi Kara és a Four Creation reklámügynökség szervezésében megvalósuló kreatív verseny, melynek küldetése, hogy a hallgatók számára bepillantást nyújtson a reklámok világába és felkeltse minél több tehetséges fiatal érdeklődését a szakma iránt – írják a szervezők közleményben.

A verseny az ország egyik legnagyobb, Szegedhez kötődő márka, a Sole-Mizo támogatásában valósult meg, akik azon túl, hogy feladatot adtak és egy aktuális kommunikációs kihívásukat megosztották a versenyzőkkel, gyakorlati helyeket is biztosítanak a győztes csapat tagjainak. Ezáltal a verseny nemcsak egy bulletpoint az önéletrajzban, hanem egy valódi útlevél a szakmába – jegyezték meg.

Az esemény a különböző szakterületek közötti együttműködést kiemelt prioritásként kezeli, így a versenyzők három klasszikus reklámügynökségi munkakörbe – stratéga, kreatív szövegíró és grafikus pozícióba – jelentkezhettek. A 48 órás kreatív versenyre 16 csapat vágott bele, akiknek a kampánytervezés mellett az ötletek megvalósítására is kiemelt figyelmet kellett fordítaniuk.

A csapatoknak a célok, célcsoportok, üzenetek, médiumok és mérőszámok meghatározása mellett konkrét hirdetéskreatívokkal kellett szemléltetniük koncepciójukat. A Copytition egy hosszú távú kezdeményezés első állomása, amely a szervezők tervei szerint a következő években országosan is megrendezésre kerül, így összekötve a tehetségeket, az ügynökségeket és a márkákat.

Fotó: Four Creation

A versenyzők csütörtök reggel kapták meg a feladatot Bagi Krisztinától, a Bonafarm Zrt. vállalati kommunikációs szakértőjéről. A hallgatók a felmerülő kérdéseiket aznap 15 óráig tehették fel, majd később a Four Creation munkatársaihoz, mint mentorokhoz fordulhattak tanácsokért. Szombaton 10 órától kezdődően párhuzamosan két teremben zajlottak a prezentációk, melyek közül végül 6 csapat jutott tovább a döntőbe, ahol a teljes zsűri előtt kellett újra előadniuk a munkájukat.

A zsűriben a verseny szervezőinek képviselői és az ügyféloldal (Sole-Mizo) mellett az ország egyik legnagyobb reklámügynökségének kreatív igazgatója és a reklámszakma lapjának volt főszerkesztőhelyettese is helyet kapott. Révész Balázs, az SZTE GTK Üzleti Tudományok Intézetének vezetője volt a zsűri elnöke. Továbbá Bagi Krisztina, a Bonafarm Zrt. kommunikációs szakértője, Vizi Balázs, a Mito kreatív igazgatója, Szerényi Szabolcs író, költő, a Kreatív Magazin volt főszerkesztő-helyettese, valamint Honti Tamás, a Four Creation kreatív vezetője alkotta a zsűrit.

A versenyt végül a Deeper Bond elnevezésű, kereskedelem és marketing szakos hallgatókból álló csapat nyerte. A csapattagok a negyedéves Bárkányi Bettina Fanni és a harmadéves Miksity Ramóna és Marjanovic Igor voltak. Második lett a BestSellers nevű csapat, melynek tagjai Bálint Hanga Rea, Hűse Zsófia és Zsarkó Rebeka Nóra voltak, míg a harmadiként Lőrincz Kata, Oskó Hunor és Vizin Dorina csapata, a Creatrion végzett.

Fotó: Four Creation

„A verseny felépítése nagyon jó volt, valamint a mentor is, akit kaptunk, inspirált minket és ha nem is lettünk volna helyezettek, akkor is sok tapasztalattal távoztunk volna. Úgy gondolom, bárkinek, aki részt vett benne, annak ez egy win-win szituáció volt” – ezt Bálint Hanga Rea, a második helyezett  BestSellers csapat grafikusa nyilatkozta.

„Anno 2016-ban a Four Creation is az SZTE GTK falai között indult el, de nekünk nem volt lehetőségünk előzetesen kipróbálni magunkat ilyen jellegű versenyeken. Emiatt is tartjuk küldetésünknek, hogy biztosítani tudjuk a következő generációnak a szakmai kapcsolatok kiépítésének lehetőségét, valamint a reklámszakma megízlelését” – mondta Olajos Márk, a Four Creation ügyvezetője a közlemény szerint.