Lezárult az SZTE befogadásának 100. és a kolozsvári egyetem alapításának 440. évfordulója

Jubileumokat ünnepelt az elmúlt hónapokban a Szegedi Tudományegyetem. A 2021-ben kezdődő, az idén november 11-i díszelőadással és az SZTE Szenátus november 12-i ünnepi ülésével záruló rendezvénysorozattal alapítása 440. és a kolozsvári magyar tudományegyetem szegedi befogadásának 100. évfordulóját köszöntötték.

Az intézmény közleménye szerint a Szegedi Tudományegyetem 2021-ben kezdődő jubileumi megemlékezés sorozata kiemelte, hogy Báthory István erdélyi fejedelem és lengyel király 440 éve adta ki a szegedi universitas eszmetörténeti elődje, a kolozsvári egyetem alapítólevelét. A Szamos-parti városból száműzött magyar tudományegyetemet 1921-ben fogadta be a Tisza-parti város, s ezzel kezdetét vette a szegedi felsőfokú oktatás fejlődése.

Mintegy 440 program, többek között egyetemtörténeti és tudományos konferenciák, kulturális és sportesemények, tanulmányi versenyek és alumnustalálkozók ünnepelték a kettős kerek évfordulót és a szegedi universitast. Az SZTE centenáriumi időszakát lezáró Egyetem Napi ünnepségsorozat alkalmából egyetemtörténeti konferenciát tartottak a jezsuiták oktatásbeli szerepéről, illetve Klebelsberg Kuno kultuszminiszteri érdemeiről. A Szegedi Nemzeti Színházban tartott november 11-i díszelőadás koronázta meg az SZTE jubileumaihoz kapcsolódó kulturális programokat.

„Lezárult egy száz éves szakasz a tudományegyetem szegedi történetében. Karakterisztikus esztendőnek számít 2022 azért is, mert ez az első olyan év, amikor az előzetesen felállított mutatók alapján is mérhető a teljesítmény” – emlékeztetett köszöntőjében a Szegedi Tudományegyetemért Alapítvány kuratóriumának elnöke, Szabó Gábor, aki kiemelte azt is, hogy az SZTE kiváló teljesítményt nyújtott a centenáriumi év alatt. Magyar és angol nyelven mondott beszédében köszönetet mondott az egyetem minden polgárának, hazai és külföldi partnerének is.

Mint írják, ünnepi kánonnal köszöntötte az Egyetem napját az összegyetemi kórus. Az egyetemi polgárok és alumnusok produkciói, komolyzenei, népzenei és könnyűzenei előadók váltották egymást a színpadon. Az ünnepi alkalomból, egyetlen estén mintegy 330 szereplő lépett színpadra. Az egyetem a „440 éve az oktatás és tudomány szolgálatában, 100 éve Szeged és a régió fejlődéséért” mottó jegyében, történetéhez, rangjához, szellemiségéhez méltó irodalmi mű megalkotására hirdette meg drámapályázatát. A felhívásra 30 mű érkezett. A zsűri Nizalowski Attila: Magyar Zsoltár (Misztériumjátékok) című szövegét tartotta a legjobbnak.

Fotó: Bobkó Anna

A Szegedi Tudományegyetem nagyszabású centenáriumi programsorozata november 12-én az SZTE Szenátus ünnepi ülésével zárult. Összesen 26 elismerést – díszdoktori címet és egyetemi kitüntetést – adtak át. Az SZTE Dugonics téri épülete dísztermében tartott ceremónia részvevőit köszöntve Trócsányi László, a Szegedi Tudományegyetemért Alapítvány kuratóriumi tagja kiemelte: az SZTE története összefonódott Magyarország históriájával.

Hagyomány, egység, kiválóság, e három kulcsszó köré szőtte ünnepi gondolatait Széll Márta stratégiai rektorhelyettes. Az SZTE kancellárja, Fendler Judit összegzésképpen elmondta: az SZTE centenáriumi időszakában minden hétre jutott egy-egy nagyobb kulturális esemény, beruházást indító vagy záró rendezvény, és világviszonylatban is jelentős eredményt hozó kutatási projektek kezdődtek. Az SZTE jelentősen bővítette partneri együttműködéseit a gazdasági élet meghatározó szereplőivel és megerősítette pozícióit a nemzetközi egyetemi rangsorokban és hálózatokban – mondta ünnepi beszédében.

További részletek és fotók az ünnepségekről az egyetem honlapján ide kattintva elérhetőek.