Politikai tartalmú plakátok kerültek ki kedd estére a Kárász utca elejére, a Széchenyi térhez. Az úgynevezett „igazságkiállítás” mögött a Momentum Mozgalom áll, sokkal több információ azonban egyelőre nem ismert, mivel először Szegeden jelentek meg a plakátokkal.
A sétálóutca elején most öt ilyennel is találkozhatunk, ezeken különböző, Donáth Annáról készült fotók mellett találhatók olyan állítások, mint hogy fontos a klímavédelemre és az oktatásra költeni, vagy hogy a politikának mi az alapvető célja szerintük.
Fotó: Szűcs Dániel / Szegeder
Fotó: Szűcs Dániel / Szegeder
„A politikusoknak nem az a dolga, hogy szemfényvesztéssel, illúziókkal és ígérgetésekkel etessék az embereket. Hanem az, hogy a valódi problémák és az igazság kimondásával velük közösen teremtsenek biztos jövőt és tartós jólétet Magyarországon. Én ezt ajánlom, én erre vállalkozom” – írja az egyik plakát.
A párt szegedi szervezete szerdára jelölte meg a kiállítás zárt körű átadóját a sajtó számára, a meghívóban arról írnak, hogy az „igazságkiállítás” nem másról, mint „a Donáth Anna által kimondott igazságokról, valamint Orbán Viktor hazugságairól” szól. A Momentum szerint ugyanis EP-képviselőjük az elmúlt hónapokban számos alkalommal leplezte le a kormány hazugságait, és mondta ki az igazságot, ezért döntöttek úgy, hogy az ország több pontján tájékoztató kampányt indítanak.
Arról, hogy a kiállítást miért tartja fontosnak a városvezetés, annak miért és mennyi időre adott teret, és hogy a párt mennyit fizet mindezért, levélben keressük az önkormányzati sajtóosztályt.