Elviselhetetlen állapotok vannak Újszegeden, a Vörösmarty Mihály Általános Iskola környékén – jelentette ki keddi sajtótájékoztatóján Tímár Tamás. A Délmagyarország számolt be az eseményről, melyen a Mi Hazánk szegedi alapszervezetének tagja az Odesszai terror és horror címmel tartott tájékoztatót.
Tímár arról beszélt a lap szerint, hogy egy több tagból álló hajléktalancsoport az iskolánál és az üzletsoron rendszeresen, évek óta zaklatja az arra járókat: naponta többször beszólogatnak a szülőknek és gyerekeiknek. Ezen felül pénzt kéregetnek, nem egyszer a gyerekektől próbálták elvenni a mobiljukat. Azt állítja a Mi Hazánkos ügyvéd, hogy a csoport tagja volt az a kettős gyilkos is, akit hajléktalanok brutális meggyilkolásával vádolnak, tettét még január elején követte el.
A politikus arra hívta fel a figyelmet tájékoztatójában, hogy a környék rendezetlen, szemetes és koszos, sokszor eldobált üvegekkel van tele. Szerinte a probléma már túlnőtt a környék lakóin: a rendőrségnek kellene beleavatkoznia, hogy a helyiek ne félve menjenek boltba, vagy vigyék iskolába a gyerekeiket. Mihálik Edvin, aki az újszegedi körzet momentumos képviselője, semmit sem tesz a probléma megoldásáért, miközben a lakók rendszeresen panaszkodnak emiatt – állította Tímár Tamás.
Az ügyben megkeressük a rendőrséget, a Vörösmarty Mihály Általános Iskolát és Mihálik Edvin képviselőt is, hogy a helyzetről teljesebb képet kapjunk. Amint válaszolnak, azt egy új cikkben közöljük.