Dé:Nash-sel menedzselte a rezsit a Grand Café, ahol már a válságmenedzselés tölti ki a mindennapokat

Az átlagfogyasztás kiszámításárásól azt mondta, az

a nagycsaládosoknak, illetve az eddig kegyeltebb rétegeknek is nagy hátrányt jelent.

A zenész fellépésén már majdnem zsúfoltságig telt a terem, de azért még el lehetett férni. A fellépés során a nemzeti toposzokból és jól bejáratott kormányzati kommunikációs jegyekből összegyúrt szövegeket skandálta a közönség, a hasonlóan irónikus hangvételű felkonfokon mindenki jókat derült. Nyilván ezekre volt hangolva a vizuál is: Dé:Nash háta mögé egy árpádsávos zászló volt végig vetítve, benne egy nagy-magyarországos kontúrban díszelgő turullal, aminek a feje magának a művésznek képét formálta.

Az eseménytől nem várnak megváltást, a szervező szerint naiv dolog is volna a globális helyzetet nézve erre alapozni, de egy segítő lökést, amolyan infúziót mindenképp adhat a továbbiakra. Elmondása szerint halmozottan hátrányos helyzetben vannak, mivel kulturális központként és vendéglátóegységként is működnek, és

Magyarországon ez az a két szektor, ami a leginkább megsínyli a történéseket.

Az országban nem kommersz kultúrát, tartalmat létrehozni vagy közvetíteni támogatások nélkül egyébként is nehéz. Lengyel megosztotta velünk, hogy a bevételek az utóbbi években jelentősen lecsökkentek, a pályázatok meg többnyire infrastruktúrára vagy projektekre szólnak, fenntartásra nem. Így, ha programra kérnek támogatást, de nem üzemelnek, nem tudja teljesíteni a feltételeket. „Ha nincs a hely, hogy hozzak létre bármit is?” – vetette fel.

Dé:Nash-t a bejárat előtt, cigizés közben csíptük el. Aki nem ismerné, ő az a srác, aki az utóbbi években a Nemzeti Együttműködés Rendszerének ironikus kritikájával vált ismertté, írt számot a CSOK-ról, a felcsúti kisvasútról, de még Lehel kürtjéről is. A rappert sok szép nap, emlékezetes este köti Szegedhez, amik általában hajnalokig húzódó beszélgetésekkel végződtek, többnyire a Laposon.

Az energiahelyzetről is kérdeztük. „Számomra az furcsa, hogy nem raktak valamilyen lépcsőt vagy kritériumrendszert abba, hogy kinek mennyit kell fizetnie a rezsiköltségekre, és ezzel lehet, hogy egy általuk eddig kézben tartott közeget is elvesztenek” – jegyezte meg a kormány intézkedéseivel kapcsolatban.

Spórolni leginkább az árubeszerzésen tudnak, a Grand Cafénak ugyan van egy, az önkormányzattal kötött, ötéves támogatást is magába foglaló működési szerződése, de mivel ők a helyért bérleti díjat fizetnek, amit nemrég érthető okokból emeltek, az elszámolásban nettó befizetőként jönnek ki a város felé.

Az est első fellépője, a Jazzbois már a teremben hangolt. A tömeg, ha nem is egy klasszikusan nyomorgós méretet öltött, szépen lassan megtömte a táncteret. A zenekar mögött egy Windows 98-as látványvilágra emlékeztető vizuál ment, az festette alá a kísérleti jellegű, instrumentális dallamokat. A jazz motívumok a 60-as éveket idéző szintetizátoros zizegéssel vegyültek, és lötykölte őket össze a lassabb dob ütem.

Rezsi- és válságmenedzsment hétvégét tartottak a Grand Caféban, ahol a rendezvényből befolyó összeget a további működéshez, a további fennmaradáshoz használják fel. A péntek estét mi is megnéztük, és beszélgettünk a hogyantovábbról a hétvége egyik szervezőjével, Lengyel Zoltánnal és az est húzónevével, Dé:Nash-sel.

„A Grand nemcsak azon dolgozik, hogy a város egyik utolsó underground bástyája maradjon, hanem most már – mintegy főállásban – permanens válságmenedzseléssel tölti mindennapjait” – írja a Facebook-esemény a szövege, ami közel félezer visszaigazolást jegyzett a pénteki napig bezárólag. A koncertek csak a 20 órai kapunyitás után két órával startoltak, így érkezésünk után még szokásos Grand Café-hangulat uralkodott: halkan szólt a zene, néhány beszélgető és italozó vendég duruzsolt.

Később elkezdtek szállingózni az emberek, de még volt időnk beszélgetni az energiaválság okozta helyzetről és a Grand jövőjéről Lengyel Zoltánnal, az esemény egyik szervezőjével, és a helyet üzemeltető alapítvány elnökével.

Továbbra is próbálnak arra törekedni, hogy ne kelljen kényszerszünetet tartaniuk. Egyelőre azon dolgoznak, hogy a hely azalatt a két hónap alatt is üzemelhessen majd januártól, amely időre az önkormányzat a Belvárosi Mozi és több közintézmény bezárását is elrendelte. A szünetet már csak azért sem engedhetik meg, mert

a dolgozókat a zárvatartásból értelemszerűen nem tudják megfizetni.

Legrosszabb forgatókönyvként persze folyamatosan ott lebeg felettük a bezárás lehetősége is, de ezt próbálják elkerülni. „Igazából az lenne a legjobb, ha nem arról szólna egy félév, hogy be kell bizonyítani egy ilyen hely létjogosultságát, hanem lehetne kicsit bővülni, kicsit szépülgetni, kicsit javítgatni. Mert azt szeretjük csinálni, úgy sajátkezűleg” – jegyezte meg Lengyel.