Nem kell hazamenni, lehet csocsózni

A folyosón sétálva Szilvi megmutatta a szülinapi táblát, amin mindenkinek a születésnapja fel van jegyezve, legalábbis a szegedi tanodából. Elmondta, hogy minden hónapban tartanak egy közösségi napot, amikor a hónap szülinaposainak tortát vesznek és együtt ünnepelnek. Az előtérből egy másik folyosó is nyílik, ezen lehet bejutni az irodába, ahol az adminisztrációt végzik, illetve itt tartanak céges megbeszéléseket is.

Az irodánál sokkal érdekesebb viszont a folyosó, ahol az egyik falon egy salgón az egyesület saját készítésű társasjátékai sorakoznak. Ezek között vannak kifejezetten szegedi témájúak is, például az Árral szemben, ahol egymással összefogva kell megmenteni Szegedet az árvíztől, de akadnak olyan darabok is, amik inkább a felhasználói élménybe bújtatott oktatást szolgálják, ilyen például a Mentortársas.

Ez nem hierarchikus, közösen döntenek

A Motiváció Műhely alapvetően iskola utáni foglalkozásokat tart, ezek délután 3-tól este 6-ig szólnak, minden gyereknek heti két alkalommal. A gyerekek korosztályok szerint külön vannak, kislétszámú csoportokban. „Nagyon ritka, illetve szinte soha nem fordul elő az, hogy csak egy mentor foglalkozik egy csapattal, hanem van egy csoportvezető mentor is, aki vagy egy fél állású, vagy egy teljes állású kolléga. Az önkéntesek azok, akik a csoportvezető mentorokhoz csatlakoznak” – magyarázta Szilvi.

Úgy tartják, hogy ha jobban személyre van szabva az oktatás, akkor rövidebb idő alatt látványosabb előrelépést lehet elérni a gyerekeknél, mert minél kisebb egy csoport létszáma, annál többet lehet foglalkozni a csoportban lévő egyénekkel, akik így olyan módon tudnak tanulni, ahogy az nekik a legkényelmesebb. Ezért van szükség a foglalkozásokon egyszerre több mentorra is: amíg a foglalkozást vezető teljes állású kolléga leginkább magával a témával és az óra menetével van elfoglalva, addig a mentoroknak van lehetőségük egyszerre akár több gyereknek több dologban is segíteni.

„Ez nem hierarchikus, abszolút közösen döntenek a dolgokról, közösen rakják össze a foglalkozásokat”,

mondta a programterv felállításáról kísérőm, majd hozzátette, hogy egyébként szeretik is erősíteni a gyerekekben annak a gondolatát, hogy ide bizony önkéntesek is jönnek, akik önszántukból, fizetés nélkül vállalják azt, hogy foglalkoznak velük, így minden gyerek még az elején tisztába kerül azzal, hogy sokan ezt önkéntes alapon csinálják, de ettől függetlenül rájuk is ugyanúgy kell figyelni, mint a tanoda dolgozóira.

Ez persze nem az általában vett leckeírást jelenti, hanem inkább a felzárkóztatást. Erre általában külön keresni szoktak egy önkéntest, aki azzal a tantárggyal azonos területen mozog, amiből a diák le van maradva, de akár az iskolai pedagógusokkal összedolgozva is van lehetőség a gyerekek képzésére.

A néhány nap alatt, amit a Műhelynél töltöttem, többféle foglalkozást is láttam. Ezek között volt logikát fejlesztő társasozás és iskolai ismeretek elsajátítását segítő keresztrejtvényezés is. Volt egy digitális eszközök megismerésére szolgáló előadás, itt az egyesület telefonjainak és táblagépeinek a tárhelyét tisztították meg a gyerekek a mentorok segítségével, majd később elkezdték kiválogatni azokat a programokat, amik segíthetik az eszköz rendes működését.

Később ugyanezeket a tableteket használták az egyik komolyabb hangvételű előadáson is, ami az önismeretről szólt. Itt a gyerekeknek kérdőíveket kellett kitölteniük, amit közben, és a foglalkozás végén is megbeszéltek közösen. Látható volt, hogy mennyire hasznos és hatékony munkát végeznek a mentorok a foglalkozásokon, és egyértelműen feltűnt az összes résztvevőn, hogy nemcsak komolyan veszik, de élvezik is a műhelyben töltött időt.

Az intézményben Mádi Szilvia, a tanoda egyik mentora vezetett körbe. Ottjártamkor az előtérből nyíló konyhában éppen Enikő tett–vett, aki segítőként tagja a csapatnak, takarít, de például van, hogy a gyerkőcöket kíséri, ha valakit például a szülei nem tudnak elhozni a Szent Mihály utcába. Akár el is megy értük. Szilvi szerint biztosan vannak olyan dolgok, amiket Enikő még a mentoroknál is jobban tud a gyerekekről, hiszen az említett kísérgetések során rengeteg lehetőség nyílik beszélgetésre, amit a tanoncok általában ki is használnak.

A konyhában egyébként szintén erős közösségi életet élnek a gyerekek és a mentorok, van, amikor együtt főznek, egy–két diák besegít az uzsonnakészítésben, illetve főzőklubokat is tartanak, például a Pepco és az Auchan támogatásával. A két áruház állítása szerint az egészséges étkezés hívei, ezért a konyhai programok is erre a tematikára épülnek annyi csavarral, hogy a közös főzőcskézéseken az egészséges étkezés pénztárcabarát módjaira próbálják felhívni a figyelmet.

Szabályok nélkül nem megy

Elmerülve a lakásban, Szilvi először az úgynevezett lila szobát mutatta meg. „Ezt azért szeretjük, mindig el szoktam mondani, mert ezen csak egy ajtó van.” Ez azért hatalmas pozitívum, mert így a meglehetősen aktív gyerkőcöknek minimálisra csökken a ki- és berohangálási lehetőségük, ami a tapasztalatok alapján kicsit le is lassítja őket, és így jobban figyelnek a foglalkozásra. Rajtuk kívül más is csak egy ajtón juthat be, és mivel egy sarki szobáról van szó, az átjáróházzá alakulás veszélye sem áll fenn.

A lila szobából kifelé haladva tűnt fel egy, a folyosón az ajtóval szembeni falra akasztott létra. Ez, ahogy Szilvi magyarázta, a rejtvények létrája, amiben szintenként felfelé haladva különböző feladatokat kell a gyerekeknek megoldaniuk, amiért általában valamilyen jutalom is szokott járni, mondjuk egy csoki vagy egy társasjátékozás. A második szoba, ahová bekukkantottunk, nagyon sokban különbözött az elsőtől.

Itt nincs asztal, székek vagy polcok, viszont faltól falig az egészet padlószőnyeg borítja, amin babzsákfotelek várják, hogy rájuk telepedjen valaki. „Mi úgy képzeltük el, hogy ez egy ilyen chilles, babzsákos, leülsz, zenét hallgatsz, és akkor itt elvagy hely lesz. Aztán van az, amikor ők úgy képzelik el a chillt, hogy birkóznak a babzsákokon, ami nagyon mókás egyébként” – mesélte Szilvi.

Szerinte ezek a birkózások sosem durvák, és legritkább esetben fordulnak át konkrét fizikai erőszakba. Ha ilyen történik, akkor a rosszalkodó gyerket megkérik, hogy menjen haza, és kicsit gondolkodjon el azon, hogy helyes volt-e, amit csinált. „Oké, látjuk, hogy te ma nem tudsz itt lenni, akkor menj haza, egy picit nyugodj le, gondold át, hogy mi volt a mai napban, ami nem volt oké, és akkor következő alkalommal természetesen ugyanúgy szívesen látunk” – hangzott a tanodai instrukció ide vonatkozó része.

A következő szobában sok látnivaló nem volt. Ez úgy néz ki, mint egy tanterem, azzal a különbséggel, hogy itt nem sok kis pad, hanem egy nagy asztal van, amit körbe leülhetnek a gyerekek, és együtt oldhatják meg az előadásokon elhangzó problémákat.

Itt van kifüggesztve a tanoda szabályzata, amit a Tanoda Önkormányzat fogalmaz meg minden alkalommal, amikor változtatást kell eszközölni.

„A szabályokat a gyerekekkel közösen hozzuk meg. A csoportok csinálnak egy megbeszélést, hogy szerintük mi az, ami fontos lenne, hogy tanodai szabály legyen.” Ezekből ötöt behoznak, és a Tanoda Önkormányzat, ahol minden csoportnak van egy képviselője, dönt. A félév mindig azzal kezdődik, hogy a képviselők behozzák a szabályokat és megvitatják, hogy mi legyen ennek vagy annak a végleges verziója. A szabályokat és képviselői címüket a gyerekek eléggé komolyan veszik, olyannyira, hogy még esküt is tesznek, hogy nem a saját érdekeiket, hanem a tanoda javát tartják majd szem előtt. A jelenlegi öt szabály:

1. Engedély nélkül nem nyúlok mások dolgaihoz.
2. Vigyázok a tanoda és az eszközök épségére.
3. Aktív és kölcsönös kommunikáció mentorok és gyerekek között.
4. Együttműködő, támogató tagja vagyok a tanoda közösségének.
5. Vigyázok mások testi és lelki épségére.

A szabályzatban néha feltűnik egy–két új dolog, de Szilvi elmondásai alapján a fenti öt pont az, ami általánosan jelen szokott lenni. A szabályok megszegése kifejezett büntetéssel nem jár, bár volt olyan, hogy aki a csúnyán beszélésre vonatkozó pontnak nem tett eleget, segítenie kellett mosogatni, de ezek sem gyakoriak, mert a pontok teljesen beépültek a gyerekek életébe.

Van Szegeden egy, az állami intézmények rendszeréhez képest szokatlannak mondható tanoda, ahol a megszokott, nagycsoportos tanítás helyett a precíz, kiscsoportos oktatáson van a hangsúly, ahol az iskolai feladatokon kívül logikus gondolkodásra, közösségben működésre, empátiára tanítanak, és ahol a gyerekek gyakran maguk között dönthetik el, hogy ki az, aki jól viselkedett, és ki az, aki nem. Az idén tíz éves Motiváció Műhely Csongrád–Csanád megyében két helyen üzemeltet tanodát, ahol a tanulmányaikban vagy készségeikben lemaradt gyerekeket zárkóztatják fel, de széles portfóliójukban még a klímavédelem és a különböző szociális kutatások is helyet kapnak.

A Motiváció Oktatási Egyesület formálisan 2012-ben alakult meg, előtte Hallgatói Mentorprogram néven működött egészen 2007 óta. Az egyesület fő célja a hátrányos helyzetű gyerekek felzárkóztatása mind szociális készségeikben, mind tanulmányaikban, de ezen kívül foglalkoznak még integrációs és érdekvédelmi tájékoztatással, főleg oktatási integráció területen, különböző kutatásokkal oktatás, esélyegyenlőség és érdekérvényesítés területén, klímavédelmi programokkal és civil közösségépítéssel. Elsőre nagy falat lehet megemészteni mindezt, nekem még másodjára sem sikerült, de a szegedi tanodában eltöltött három napomból tökéletesen látszott, hogy a szervezet a vállalásainak maximálisan próbál eleget tenni, és az összes célja megmutatkozik a gyermekek mentorálásában is.

Polgári lakból közösségi tanoda

A szegedi tanoda a Szent István térhez közel, a Szent Mihály utca 1. szám alatt található, egy régi polgári ház magasföldszintjén. A valaha volt három plusz két fél szobás lakás teljes mértékben a tanoda igényei szerint lett berendezve, a bejárati ajtó küszöbét átlépve rögtön látszik, hogy az öreg polgári lak teljesen levetkőzte egykori önmagát, és valami teljesen mássá alakult az évek során. Az előtérbe toppanva az embernek három dolog tűnik fel: a csocsóasztal, a csocsó feletti szógyűjtemény, és az azzal szemben lévő falon a képtár. A hall kvázi egy közösségi tér, ahol általában azok szoktak tartózkodni, akik éppen nem egy foglalkozáson vesznek részt. Nem kell hazamenni, lehet csocsózni, illetve a teremben elhelyezett padokon múlatni az időt.

Az asztalifoci fölé festett szógyűjteményben az egyesület számára fontos kifejezések kaptak helyet. Itt leginkább a motivációt emelik ki, de a betűméretek közti különbség abszolút nem alá- vagy fölérendeltséget jelent, hiszen az önkéntesség, az integráció vagy a jókedv, és úgy tűnik, a kávé is ugyanolyan fontosak a tanoda életében. A csócsóval szembeni falon pedig egy nagy csokor kép lóg, amin mindenki rajta van, akinek valaha köze volt a Motiváció Műhelyhez. Ebbe beletartoznak a gyerekek, a mentorok, a munkatársak nemcsak Szegedről, hanem Balástyáról is, tehát senki nem hiányzik.

Szegeden harmadik osztálytól lehet a foglalkozásokon részt venni, amik egészen a középiskola végéig tartanak. Amikor valaki leteszi az érettségit, akkor sem csukódnak be előtte a kapuk, hanem egy másfajta együttműködés veszi kezdetét. Balástyán első és nyolcadik osztály között tartanak foglalkozásokat, mivel ott egy általános iskolával működnek együtt. Elég gyakori, hogy az ottani gyerekek Szegeden tanulnak tovább, így a középiskolába kerülve már a szegedi tanodában látogatják a műhely foglalkozásait, így Balástyán egy idősebb korosztálynak szóló csoportot nem lenne célszerű fenntartani.

A Motiváció Műhelyhez általában két úton szoktak új gyerekek érkezni. Az egyik a családsegítő, a másik pedig a szájhagyomány. Ezek mellett olyanra is van példa, hogy az egyesület munkatársai ellátogatnak egy–egy iskolába „toborozni”, ennek a sikeressége legtöbbször az igazgatón és az osztályfőnökön múlik. Tisztában vannak azzal, hogy

van, aki nem annyira nyitott az egyesület irányába, vagy csak nincs ideje, energiája, esetleg motivációja egy ilyen plusz dologgal foglalkozni.

Ettől függetlenül próbálkoznak, és amikor megszületik egy megállapodás, az is szempont lehet, hogy az adott iskolában egy adott tanárnak mik a külön elvárásai, hiszen a tanodában a gyerekek segítséget kapnak az iskolai tanulmányaikhoz is.

Aki viszont maximálisan eleget tesz ezeknek, az jutalomban részesül, ugyanis minden foglalkozás végén a gyerekek pontozzák magukat az aktuális teljesítményük alapján, és akinek elegendő pontja gyűlik össze, az a tanoda által szervezett kirándulásokon vehet részt. A ponthatár egyébként nem teljesíthetetlen, a mentorok azt mondták, hogy amúgyis ügyes mindenki, tehát senkit nem fenyeget annak a veszélye, hogy véletlenül lemarad.

A nappali nappali maradt

Van még nappali is, ami részben meg is tartotta régi funkcióját, mert az egyik sarokban egy hatalmas kanapé foglal helyet, ahova be lehet húzódni pihenni egy kicsit, vagy onnan folytatni a foglalkozást, ha a székek kényelmetlenné válnak. A terem közepén az előzőhöz hasonló nagy asztal foglal helyet, a távolabbi sarokban egy telefonfülke, ami számomra ezt a helyiséget még érdekesebbé tette.

Ezt a fülkét alapvetően ki akarták tenni az utcára, hogy hozd–vidd könyvek kerüljenek bele, de nem sikerült megegyezni az önkormányzattal a feltételekről, ezért inkább a szobában maradt, és a tervezett funkcióját itt látja el. Annyi extrát kapott, hogy a könyvek mellé néha bekerül egy tablet is, így ha valaki éppen nem tud figyelni, beülhet és elfoglalhatja magát a többiek zavarása nélkül.