Bár különféle rangsorok léteznek a világon, melyek az egyetemeket hasonlítják össze számos szempontból, a Times Higher Education (THE) talán az egyik legismertebb közülük. Az SZTE rendszerint rosszabbul szerepel itt, mint más listákon, például a sanghaji Academic Ranking of World Universities (ARWU) rangsoron, ahol rendre a legjobb vidéki egyetem. A THE szerdán tette közzé 2023-as rangsorát, amelyen az ezer legjobban sem vagyunk benne.
A Semmelweis Egyetem közleményében írja, hogy magyar egyetem most először szerepel a THE-lista legjobb, 250-es mezőnyében. A Semmelweis a tavalyi eredményén 41 helyet javított, és a ma nyilvánosságra hozott világrangsorban már az első 250 között tartják nyilván.
Nem büszkélkedhet így azonban az SZTE. A többi hazai, vidéki egyetem is rontott teljesítményén, így a Pécsi Tudományegyetem és a Debreceni Egyetem is holtversenyben van a 2023-as rangsoron az SZTE-vel az 1001–1200-as helyezésükkel, ahol már betűrendben rangsorolják az intézményeket. Ide fért még be a fővárosi Óbudai Egyetem is. Ennél jobb helyezést a Semmelweisen kívül csak az ELTE tudott, a 601–800. helyre kerülve.
Az SZTE 2019-ben még a ELTE-vel és a PTE-vel állt a 601–800. legjobb egyetemek között. Attól kezdve visszaesett és a 801–1000. legjobb intézménybe került holtversenyben más hazai intézményekkel.
Egészen a 2023-as rangsorig, amikor az SZTE ismét csúszott egy kategóriát, és hátrébb került az 1001–1200. helyre.
Egyetemünk saját kategóriájába került magyar versenytársaihoz képest a nemzetközi megítélésben és kutatás kategóriákban lett a legjobb, ipari bevétele csak a DE-nek nagyobb. Idézésben a legjobb vidéki egyetem, bár az óbudai intézmény magasan lekörözte az SZTE-t. Ami a leggyengébb láncszem, az a „tanítási” eredménye lett, a négy egyetem közül a második legrosszabb lett az ÓE-t megelőzve, így lerontva az átlagpontszámot az összesítésben.
Az összesített rangsor élén egyébként az Oxford, a Harvard, valamint harmadik helyen, holtversenyben a Stanford és a Cambridge Egyetemek szerepelnek.