Az aszálykár jelentősen megtépázta a Dorozsma határába ültetett véderdőt: a kiültetett csemeték kb. 30 százaléka maradt meg. Azonban pár hete megkapálták a területet, így novemberben indulhat a pótlás immár fejlettebb, nagyobb méretű facsemetékkel – osztotta meg a hírt Mihálik Edvin önkormányzati képviselő Facebook-oldalán.
Mint ismert, idén súlyos aszály pusztított az Alföld szinte teljes területén, Szeged környékén sem volt rózsás a helyzet. Városunkban például egész júliusban mindössze 3 milliméternyi eső esett, de sok helyen a termés nagy része is elpusztult. Augusztusban mi is arról írtunk, hogy százmilliárdos károk keletkeztek a mezőgazdaságban.
Nem volt ez másképp a még márciusban elindult szegedi véderdőtelepítési program esetén sem. Mihálik Edvin Zöld város programért felelős tanácsnok arról számolt be közösségi oldalán, hogy az aszálykár jelentősen megtépázta a Dorozsma határába ültetett véderdőt: a kiültetett csemeték kb. 30 százaléka maradt meg, bár azok között vannak már olyanok is, amik elég magasak.
Mihálik most arról ír, hogy pár hete megkapálták a területet, így novemberben indulhat a pótlás immár fejlettebb, nagyobb méretű facsemetékkel, hogy egységes legyen a terület. Erre állítása szerint nem kell pluszforrást biztosítania az önkormányzatnak, hiszen az eredeti szerződés alapján az ültetést végző, szerződött félnek kötelessége a pótlást elvégezni.
Fotó: Mihálik Edvin / Facebook
„Az idei évben terveink szerint új területen is folytatódhat a véderdő ültetése” – tette hozzá a zöldtanácsnok. Március végén egyébként mintegy 800 négyzetméternyi területre 1350 db őshonos puszta szilfát ültettek el a Kiss Ferenc Erdészeti Technikum diákjai a Vályogos utcában. Ez volt a projekt első üteme, tervezetten 2024-ig összesen 10 hektár véderdőt ültetnének ki önkormányzati forrásból.
A várakozások szerint a ma kiültett erdő 5 év múlva jelentős mennyiségű port köt majd meg, és a párolgás következtében javítja a környezete mikroklímáját ezzel is csökkentve a klímaváltozás káros hatásait. A véderdőtelepítési programról korábban is írtunk:
Mihálik Edvin Zöld Város Programért felelős tanácsnok korábban egymillió fát ígért 2024-ig a Momentum programjaként még 2019-ben. Ekkor egy úgynevezett véderdő projekt keretében képzelték el Szeged köré telepíteni őket, hogy felfogják a homokot és a port. A program azonban csak az idei évben kezdődött el, lényegesen kevesebb fával.