Elsüllyedt álmok: két éve szárazföldön a Szőke Tisza, ötmilliárd forintra vár felújítása

Rögös utat járt be a Szőke Tisza gőzhajó, mire a szeged-tápéi téli kikötőben végezte a partra vontatva, rozsdában és meg nem valósult álmokban fürdőzve. Kezdetben nem is így hívták, és eredeti szerepe sem a szórakozni vágyók kiszolgálása volt, mint amiről Szegeden híressé vált a XX. század végére. IV. Károlynak épült bő száz éve, fényűző folyamjáró hajónak szánták. Megannyi névváltoztatás és kalandos történet után került Szegedre, ahol a 2000-es évekig a belvárosi partvonal állandó látnivalója volt, de állapota miatt el kellett vontatni Tápéra, ahol a téli kikőtő vízén lebegve töltötte utolsó éveit, mígnem a hajótest egyszer végleg megadta magát, megroppant, és az egykor pompás hajó az öböl fenekére süllyedt.

A híres újpesti Ganz hajógyárban készült duplakéményes, lapátkerekes hajók itthon készült legnagyobbika volt a IV. Károly, amit 1917-ben eresztettek vízre a Dunán. A méretek versenyét felvenni vele csak a magyar király felesége után keresztelt, azonos paraméterekkel rendelkező Zita Királyné tudta, amit az 1960-as években vágtak szét. A két hajó folyamjáró luxushajónak készült, hosszuk 77, szélességük 15 méter volt, motorjuk pedig 800 lóerő teljesítményt adott le, ami lehetővé tette, hogy oda-vissza bejárják a Dunát különösebb akadály nélkül. Mind külsőre, mind belsőre úgy alkották meg őket, hogy bárkit, aki a fedélzetre teszi a lábát, Magyarország és a monarchia nagyságával, pompájával találja magát szemben, és ne a világháború okozta gazdasági és társadalmi problémákkal kelljen foglalkoznia.

Háborús pompa

A hajó belső elrendezésén nyoma sem volt annak, hogy építésekor éppen folyt az I. világháború. A békeidőkre jellemzően gyönyörűen megmunkált fém- (kovácsoltvas, bronz, réz, stb.), fa- (intarzia), kárpitos- és üveges munkák felhasználása jellemezte, a kétkaros díszlépcső igazán méltó volt egy XX. század eleji, diadalmas, mégis előkelő lapátkerekes gőzöshöz.

A háború után rengeteg kalandja volt a két gőzhajónak,

ezek szolgáltak például az 1938-as Eucharisztiai Kongresszus fő helyszíneiként, de Szent István király emlékére a Szent Jobbot is hordozták a Dunán, és rengeteg más állami és polgári rendezvénynek adtak otthont. Mindeközben a IV. Károly összesen öt keresztelésen ment át, második neve Sas volt, majd Szent Imre, később pedig, már a második világháború után, Felszabadulás néven úszott a Dunán egészen 1979-ig, amikor megkapta végső nevét, a Szőke Tiszát, de erről egy kicsit később. Társa, Zita Királyné sajnos ezt már nem érte meg, ugyanis amikor Linzből visszakerültek a hajók a Magyar-Szovjet hajózási Rt.-hez, az akkor még Felszabadulással ellentétben nem újították fel, és 1965-ös leállítása után nemes egyszerűséggel elbontották.

Hogy mi lesz a Szőke Tisza sorsa, így erősen kérdőjeles, hiszen a több mint ötmilliárd forint egy kvázi presztízsberuházásra magasfokú befektetést igényelne, amire keveseknek lenne lehetősége. Arra a kérdésre, hogy a hajóból kimentett értékek, mint a beltéri falburkolatok, a fa oszlopfők, a kovácsoltvas díszlépcső-korlátok, illetve a hajótestben lévő, működőképes, háromszoros expanziójú compound-rendszerű gőzgép milyen állapotban és hol vannak, Csányi Árpád, a KÉSZ Consulting Kft. kommunikációs menedzsere válaszolt, aki azt mondta, a hajó több eleme is attól külön került tárolásra, a kormánygőzgép pedig jelen pillanatban felújítás alatt áll.

Csányi szerint több felhasználási módja is lehet a jövőben a hajónak, pédául oktatási vagy turisztikai célok, de jelen pillanatban konkrét elképzelés nincsen. Az is sejthető, hogy még ha a felújításra sor is kerülne, a Szőke Tisza II. minden bizonnyal visszakerülne Szegedről Budapestre örökre – vagy legalábbis újabb néhány évtizedre.

A Szőke Tisza II. Szegeden az 1980-as évek elejétől étteremként, az évtized végétől pedig diszkóhajóként üzemelt, egészen a '90-es évek második feléig, amikorra annyira leromlott állapota, hogy már csak az orránál lévő strand üzemelt. 2000-ben a tápéi kikötőbe vontatták életveszélyes állapota miatt, ezután többször is gazdát cserélt, de a restaurálással senki sem foglalkozott igazán. Az egyik tulajdonos például a korrózió ellen betonnal önttette ki a hajótest alját, ami igencsak kontraproduktív cselekedetnek bizonyult.

Még tisztán emlékszem, ahogy gyermeki csodálattal szemléltük a hajót a 2000-es évek elején a tápéi öbölben, amikor bár már nem üzemelt, és viszonylag rossz állapotban volt, még nem süllyedt meg, és ki tudja, talán menthető is lett volna. Akkoriban láttam képeket arról is, hogyan nézett ki a Szőke Tisza még diszkóhajóként, és fel akartam rá menni. Természetesen rámszóltak szüleim, hogy egy állagkárosult, rozsdásodó, bármikor beszakadható, százéves gőzhajóra nem életbiztosítás bemászni.

A későbbi Szőke Tisza hajó 1958-ban visszatért az újpesti hajógyárba, ahol felsólyázták, és kor igényeinek megfelelően turistahajóvá építették át, ekkor kapott egy új szintet is a kémények köré. Turistahajóként új feladatköröket kapott, a hajó immáron nem a békeidőkre jellemző fényűzésről, sokkal inkább a munkásosztály kiszolgálásáról szólt, és ezt jól szemlélteti a következő, az 1964. július 2-i Dunántúli Naplóban kelt rövid élménybeszámoló is.

„Már maga az út is nagy élmény volt. A Felszabadulás gyönyörű két emeletes hajó, nagyon kényelmes, kielégíti a legkényesebb igényeket is. Szép volt felhajózni Bécsig a Dunán, bár kerek 24 óráig tartott az út, nem úntuk el. Mi százhatvanan utaztunk az ország minden részéből kertészeti, szőlészeti szakemberek. Baranyából ketten voltunk, a csertői tsz elnöke meg én.”

1972-ben fogadott utoljára vendégeket turistahajóként, Schuster József, a MAHART vezérigazgató helyettese szerint ekkorra a Felszabadulás egyszerűen kiöregedett, ezért kiselejtezték, pótlására pedig nem volt pénze a vállalatnak. 1976-tól, közel a hatvanadik szolgálati évéhez, hivatalosan is csak állóhajóként üzemelt a Dunán, mígnem néhány évre rá új esélyt kapott Magyarország második legnagyobb folyóján, a Tiszán, amely folyó vize a végső állapotokat is részben előidézte, a karbantartás hiányával együtt.

A második Szőke Tisza

Szegedre 1978-ban került, itt szintén állóhajóként üzemelt, egy ideig még Felszabadulás néven. A városnak ekkor még megvolt a Szőke Tisza nevű hajója, ami azután került a Szegedi Fürdő és Hőforrás vállalat tulajdonába, hogy 1960-ban a Magyar Hajózási Zrt. leselejtezte. Ez a Szőke Tisza azonban nem az, amiről cikkünk szól, a híres, 1917-ben épült hajó ugyanis a második ezen a néven Szegeden. Az eredeti, a Szőke Tisza I. hotelként üzemelt, amíg 1979-ben – utódjának bejelentése mellett – közölték a város népével, hogy partra vontatják és elbontják.

„Szeged közkedvelt vendéglátó helye a Szőke Tisza hajószálloda elavult, ezért helyette másik hajót vásároltak, s megkezdték úszó vendéglátó kombináttá alakítását. A mintegy nyolcvan méter hosszú, háromszintes hajón szállodai szobákat, éttermet, bárhelyiséget, strandkosarat és napozóteraszt létesítenek. Az új Szőke Tisza régi helyén, a jövő évi ünnepi hetek kezdetétől fogadja a vendégeket” – írta az 1979. október 10-i Dunántúli Napló egy cikke.

Ezt követően vontatták fel négy nap alatt a partra egy földből kivájt sólyapálya és gumiból készült, óriási ballonok segítségével, amelyeken kvázi gurították a hatalmas hajóroncsot. Heizler Tamás, a Ma-Hard ügyvezetője 2020-as nyilatkozatában azt mondta, eddig százmilliós nagyságrendű összeget fordítottak a hajó kiemelésére, a rekonstrukció pedig attól függően, hogy kinek mi a célja vele, akár négymilliárd forintot is felemészthet, amit most a Szegeder számára annyival egészített ki, hogy

a felújítás költsége az általános infláció és az építőanyagok drágulásával már valószínűleg bőségesen meghaladja az ötmilliárd forintot is.

Mivel a hajótest kiemelése óta eltelt több mint két év, és viszonylagos csend övezi a projektet, kerestük meg Heizlert, akinél arról érdeklődtünk, van-e bármilyen fejlemény az üggyel kapcsolatban, születtek-e újabb tervek, jöttek-e esetleg ajánlatok, illetve hogy ők terveznek-e csinálni valamit a hajóval. Az ügyvezető azt válaszolta, a kiemelést és az elhelyezést elvégezték Tápén, de helyrehozni nem tervezik a Szőke Tiszát. Ajánlatot sem kaptak, de ha egyszer érkezik, a Ma-Hard a szakmai segítségnyújtást vállalja, amennyiben az új tulaj igényt tart rá.

Egy olvasónk mesélt róla, milyen volt a Szőke Tisza, amikor bulihajóként működött, ő ugyanis még a 80-as években láthatta, sőt, középiskolás bankettet is tarthattak rajta. Történetei szerint egy nagyon korrekt szórakozóhely volt akkoriban, ami felkapott is volt a helyiek és a Szeged közelében élők körében. A zenei választék az akkori kor diszkóslágereiből állt: „az Abba már talán kifutóban volt, Queen is szólt még”. „Gyakran megfordultak libanoni cserediákok is a hajón, akik egy kicsit másként szórakoztak, mint a helyiek, és néha egy-két verekedés is előfordult. Persze ehhez abszolút nem volt szükség külföldiekre, valami balhé mindig volt” – mesélte.

2012-re ért a majd' száz éves hajó története végére, amikorra annyira elöregedett, hogy középen megtört és az öbölben, ahol immáron több mint egy évtizede tárolták, megsüllyedt. Teljesen nem süllyedt el, hiszen a télen hajók tárolására használt ún. téli kikötőben nem olyan mély a víz. Az akkori tulajdonos, a Mahart Tiszayacht a hajó elbontásáról döntött, ami végül csak részlegesen valósult meg, mert a bontást végző cég időközben csődbe ment.

Mielőtt azonban elkezdhették volna a szétbontást, az akkor még létező Kulturális és Örökségvédelmi Hivatal műemlékvédelmi eljárást kezdeményezett a Szőke Tiszával kapcsolatosan, mivel az Magyarország legnagyobb, utolsóként megmaradt kétkéményes oldalkerekes személygőzöse volt, és érdemesnek vélték megmenteni. Mivel azonban a szakma szerint is roncshajóról volt szó már ekkoriban is, nem teljes megmentésről volt szó, hanem mindössze a következőket tervezték megóvni az utókor számára:

• egyedi rajzolatú intarziás beltéri falburkolatok,
• mívesen kidolgozott fa oszlopfők,
• kovácsoltvas díszlépcső-korlátok,
• a hajótestben lévő, működőképes, háromszoros expanziójú compound-rendszerű gőzgép

Utóbbi ráadásul Magyarországon az utolsó ilyen szerkezet volt már ekkor is.

Búvárok szivattyúval

A félig elsüllyedt, félig elbontott Szőke Tisza II. egészen 2020-ig várta a sorsának jobbra fordulását, miután a Hajózásért Alapítványhoz került 2017-ben. Sokan még ezekben az időkben is reményeket fűztek ugyanis ahhoz, hogy a csupaszra bontott hajóvázra még építhető egy új Szőke Tisza. 2020 januárban aztán végre sikerült a vízfelszín fölé emelni a testet, ráadásul úgy, hogy az nagyobb sérülést nem szenvedett. Ezt, és az országos sajtóban is nagyobb érdeklődést kapott partra vontatást korábban technikailag kivitelezhetetlennek tartották, de a rendkívül alacsony vízállás miatt mégis sikerült megoldani, igen látványosan. A műveletben összesen tizennégyen vettek részt, köztük búvárok is, akik befoltozták a hajótest nagyobb lyukait, repedéseit, majd végül a vizet is kiszivattyúzták belőle, és a hajó, vagyis ami megmaradt belőle, egy rövid ideig ismét úszott, ahogyan az alábbi, 2020 januárjában készült fotónkon is látható.