Előbukkant egy rozsdás síndarab a Tiszából, ami lehet, hogy az egykori vasúti híd része

Egy korrodált vasdarab ágaskodik ki a Tiszából úgy száz méterre attól a ponttól, ahol 1858 és 1944 között állt Szeged valaha volt egyetlen vasúti Tisza-hídja. Következtethetünk arra, hogy a kettő informácó között van összefüggés, de ennek bizonyosságára valószínűleg nem fog biztosan fény derülni.

Sejteni és hinni lehet, hogy ez a sínszál hetvennyolc éve esett a folyóba, amikor a hidat felrobbantották, és mi is azt gondoljuk, hogy ez történt. Az egyik, szegedi történelemmel foglalkozó Facebook-csoportba került fel egy poszt arról, hogy „az alacsony Tisza-vízállás miatt láthatóvá vált a lebombázott vasúti híd egyik darabja”.

A Tisza Szegednél most 101 centiméteren áll a vizugy.hu szerint, de ez szombaton még, amikor a posztban található kép készült, csak 95 centiméter volt. Az elmúlt hetekben egyébként július 28-án volt a legalacsonyabb a vízállás, akkor 92 centimétert mértek.

De vissza a hídhoz, amit azért építettek, hogy Pest és Temesvár között legyen hol keresztezni a Tisza folyót. A híd cölöpözését 1857 márciusában kezdték el, a folyóba állított csövek belsejében dolgozó munkások kézi erővel ásták egyre mélyebbre a pilléreket. Míg a korszak hídjainak többsége a vasútépítés rohamtempójának megfelelően fából épült, addig a szegedi híd kovácsoltvas elemekből készült: a Franciaországból a helyszínre szállított bonyolult vasszerkezetet szegedi és környékbeli munkások rakták össze a francia tervezőmérnök vezetésével.

A Wikipédia azt írja, hogy először e hídnál alkalmazták a szerkezet egyes elemeit egymáshoz rögzítő vasszegecseket is. A híd az 1855-ben mért legmagasabb vízszint fölött 8 méterrel ívelt át, hogy a magasabb hajók árvíz idején is átkelhessenek alatta. A szerkezet próbaterhelésére 30 mozdony érkezett a Tiszához, majd ennek sikere után az átkelő 1858. december 2-án nyílt meg. Ami érdekes, hogy már egy évvel ezelőtt megindult a vasúti forgalom a végleges híd melletti, fából épült munkahídon.

Fotó: Szűcs Dániel / Szegeder

Szóval volt ez a híd, de már nincsen. Mi történt? A második világháború idején kiemelt hadászati jelentőséget nyert, mert ezen a vonalon szállították a náci csapatok utánpótlását a balkáni frontok irányába, illetve a román olajat a Harmadik Birodalom felé. A híd jelentőségével tisztában volt az angolszász hadvezetés is, ezért

1944 nyarán elrendelték megsemmisítését.

A bombázók első, júliusi akciója még nem okozott jelentős károkat, augusztus 24-én azonban Liberátorok több hullámban intéztek bombatámadást az átkelő ellen és tönkretették a felvezető viaduktot. A harmadik, szeptember 3-ai támadás során a hídszerkezet 8 közvetlen találatot kapott, a szegedi parthoz legközelebbi pillér kimozdult a helyéből és a folyó irányában bedőlt.

A gyorsan közeledő Vörös Hadsereg elől hátráló németek 1944. október 9-én a híd megmaradt nyílásait is felrobbantották. A háborút követő zűrzavarban egy sebtében fából ácsolt szerkezetet építettek a romos pillérek mellé, amelyen már november közepén újraindulhatott a forgalom. Ez a fahíd azonban csak két évig szolgált, 1946-ban a jeges árvíz annyira tönkretette a szerkezetet, hogy a vasúti forgalmat be kellett szüntetni.

Az 1950-es évek bezárkózó politikájában a főként nemzetközi forgalom kiszolgálására alkalmas híd helyreállítása nem tűnt fontos célnak, ezért az átkelőhely újbóli felépítésére nem került sor. A tiszai hajózás számára  viszont akadályt jelentettek a megmaradt pillérek, amiket az 1960-as években elbontották. Napjainkban már csak az újszegedi oldalon látható egykori hídfő és a túloldali emléktábla emlékeztetnek az első szegedi hídra – meg most egy sínszál a folyó szélén.