2024-ig szerződést hosszabbított a Pick Szegeddel Juan Carlos Pastor vezetőedző

Juan Carlos Pastor, a bajnoki címvédő Pick Szeged férfi kézilabdacsapatának vezetőedzője egy évvel meghosszabbította a szerződését, ami így 2024 nyaráig érvényes.

A klub hétfői sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy a spanyol tréner megállapodása még egy plusz egy évre szól, vagyis most a hosszabbítási opciót léptették életbe. A klub honlapjának szerdai híradása szerint Marko Krivokapic szerződését ugyancsak meghosszabbították egy esztendővel. Pastor kilenc éve irányítja a szegediek szakmai munkáját, a csapat azóta háromszor lett bajnok, egyszer Magyar Kupa-győztes, egyszer pedig EHF Kupa-győztes.

„Örömmel jelentem be, hogy edzőpárosunk, azaz Juan Carlos Pastor és Marko Krivokapics szerződését 2024-ig meghosszabbítottuk. Klubunk életében a stabilitás mindig fontos, elégedettek vagyunk a trénerek munkájával, ezért éltünk az opciós lehetőséggel nyilatkozta szerdán Kiss Bence.

„Amikor kilenc éve Szegedre érkeztem, nem gondoltam, hogy ilyen sokáig maradok, az első időszakban egy rövid lejáratú szerződést írtam alá. De az építkezés, amelybe belekezdtünk, évről évre magasabb szintre juttatott bennünket. Örülök annak, hogy a vezetőség továbbra is bízik bennünk. A körülmények fantasztikusak, ahogyan a szurkolóink is. Boldog vagyok, hogy meghosszabbítottuk a szerződést” – nyilatkozta Juan Carlos Pastor.

A szegediek szerdán kora délután azt is bejelentették, hogy a 2016-ban igazolt szlovén jobbszélső, Mario Sostaric, valamint a tavaly nyáron érkezett osztrák balszélső, Sebastian Frimmel szerződését egyaránt 2025-ig meghosszabbították. Előbbi eddig 222 meccsen 751 gólt szerzett a klub színeiben, utóbbi 45 mérkőzésen 141 gólt dobott.