Toalettkiállítás nyílik a Fekete házban, bemutatkozik Szeged csatornázási kultúrtörténete

A Fekete ház alapvetően barna, de most ha lehet, méginkább az lesz, ugyanis a városba érkezik a Kiscelli Múzeum méltán híres kiállítása, a Kloáka, kanális, klozet, illetve azt adaptálják Szegedre, bemutatva annak csatornázási kultúrtörténetét.

Mi a kapcsolat egy nagyváros halálozási statisztikája és egy vécécsésze között? Mi köze van Széchenyi Istvánnak az angolvécéhez? Hogy oldották meg a reformkori pest-budai hölgyek a „kisdolgukat”? Hogyan alakult ki a fürdőszoba mint különálló funkcionális helyiség? Ilyen kérdések feszegetésével nyitották meg tavaly év végén Budán a Kiscelliben a Kloáka, kanális, klozet nevű kiállítást, ami tematikája miatt egyhamar a közönség kedvence lett. Én például ritkán járok múzeumba, főleg a fővárosban, de erre elmentem.

Perényi Roland, a tárlat társkurátora annak idején a HVG-nek azt mondta, az ötlet onnan jött, hogy 2018-ban egy budapesti, Damjanich utcai műteremlakásból felajánlottak a múzeumnak egy, az 1900-as évek elejéről származó szecessziós WC-csészét,

amely a kék növényi ornamentikájával inkább volt tekinthető képzőművészeti alkotásnak.

A Kiscelli Múzeum munkatársának ekkor jutott eszébe, hogy akár lehetne is egy kiállítást szervezni a csésze köré, és átfogó történeti tárlatot szentelni a szaniter tárgykultúránknak, valamint a budapesti közhigiénia történetének.

Azt egyelőre nem tudni, hogy a szegedi kiállíáts miben tér majd el a fővárositól, azaz hogy miben lesz annak szegedi adaptációja, de erről bizonyára elárul részleteket a Móra Ferenc Múzeum még a nyitás előtt, ami július 27-én lesz. A tárlatot Perényi fogja megnyitni Kállai Ákos drámapedagógussal, és 2023. március 30-ig minden nap 10–18 óra között lesz megtekinthető. A megnyitó Facebook-eseménye ide kattintva érhető el.

A budapesti kiállításról – amelyet végül meg is hosszabbítottak idén januárig – a Telex is írt cikket, ezt ajánljuk azoknak, akik nem tudnak várni a megnyitóig.

Fotó: vasarnap.hu