Ez lesz Európa második legnagyobb ilyen projektje Izland után, mely több mint 50 millió euróba kerül és részben EU-s támogatásból épül. Azonban ezelőtt a szegedi fűtőművek is gázzal működtek az izlanditól eltérően, mely nyersanyagot 80 százalékban az oroszoktól importáljuk, de még az olajnál is 65 százalékban függünk tőlük. Hiszen ahogy Medgyes mondta, az említett panelek az 1980-as években épültek. Azóta több millió köbméter importált gázt égettünk el ezek fűtésére, azonban most a lábunk alól nyerjük ki a melegvizet ehhez.
Szeged, mint példa Európa számára
A geológus azt is hozzátette, hogy ez egy modell lehetne számos francia, német, olasz és szlovák városnak is, melyek szintén gazdagok termálvíz-lelőhelyekben. Szakemberek szerint egyébként Európában ez egy igencsak alulhasznosított, megújuló energiaforrás jelenleg. Ladislaus Rybach, a Zürichi Geofizikai Intézet egyik szakértője szerint a szegedi fejlesztés egy könnyen adoptálható példa lenne Európa számos régiójában.