Címvédés a Grand–Jazz Örökrangadó idei futballmeccsén: 11–6-ra nyert a Jazz

A hónap második napján újra megrendezésre került a Grand–Jazz Örökrangadó, amelyen a két népszerű szegedi underground vendéglátóhely, a tavaly huszonöt éves Grand Café és a Jazz Kocsma méretetett meg egymással. Az esemény során az előbb említett kávézó és kocsma válogatott csapatai mérték össze tudásukat egy félidőnként negyvenperces futballmérkőzés során, ezúttal immáron negyedik alkalommal.

Az eddigiekhez hasonlóan a Móravárosi Kinizsi Sporttelep kispályáján került megrendezésre a mérkőzés, ahol az eseményben írtak szerint tizenhét órától lehetett gyülekezni. Ennek megfelelően a korán érkező szurkolók szállingózva el is kezdtek megjelenni, majd hamarosan jöttek a játékosok is, ezt követően meglehetősen rohamos tempóban kezdtek el érkezni az újabb érdeklődők, így néhányuknak sikerült feltennem néhány kérdést az elkövetkezendő meccsel kapcsolatban.

A szurkolók arányát fele–fele arányra saccolnám. Az egybegyűltek közül sokan már tavaly is érdeklődtek a mérkőzés iránt, de volt, akinek ez volt az első Grand–Jazz-e. A szurkolni vágyó tömeg meglehetősen széles korosztályt öltött, a legkisebbektől az idősebbekig összesen mintegy 100–150 fő jelenhetett meg. Mindezt félretéve elmondható, hogy a nézőket nem feltétlen csak a végeredmény érdekelte, hanem maga az esemény rendhagyósága is a két már sokat említett helyszín tekintetében, hiszen az eddig megszokottakhoz képest nem a kultúra, hanem a sport került előtérbe.

Pedig a tét nem volt semmi: az aktuális napi tivornya helyszínét diktálta a nyertes csapat, a cechet pedig a vesztes volt kénytelen állni.

Egy rövidebb bemelegítést és az ünnepélyes bevonulást követően kezdetét vette a játék 19 órakkor. A meccset idén is Tóth Péter Zoltán, a Jazz Kocsma korábbi tulajdonosa vezette, a kommentátori székben pedig Simon Zoltán, az nb1.hu főszerkesztője és Kékesi Márk foglalt helyet. A rangadó elején már elég korán vezetést szerzett a Jazz, a félidő hátralévő része pedig hasonlóan folyatódott, a szünet elérkezéséig tetemes előnyre tett szert a fehérmezes alakulat. A félidő végére 7–1-gyel fordultak a csapatok.

Egy rövidebb pihenő után a következő félidő egy sokkal kiegyensúlyozottabb játékot eredményezett, amely nagymértékben köszönhető a Szedeák-szurkolókból álló ún. Külön Szektornak, akik nagyobb hanggal bíztatták a Grand Café csapatát, azon belül is Szokol Szilárdot. A szurkolói hév egyébként az egész rangadó során jelen volt mindkét oldalról. Bár három gól különbség is akadt a későbbiekben a csapatok között, a végeredmény magabiztos 11-6-os Jazz győzelmet eredményezett.

A meccs befejeztével ünnepélyes keretek között vehette át a nyertes válogatott a szamovárkupát, mely még egy évig trónolhat a Jazz Kocsmában, a zongora tetején, így ezúttal az Örökrangadó történetében először történt címvédés. A játékososok és a nézők nem sokkal a végsípszó után együtt fogyaszthatták el a közösségi főzés során elkészült ételt, melyet az önkéntes alapon segítők biztosítottak a mérkőzés alatt. Ezt követően megkezdődhetett a felhőtlen szórakozás a nyertes csapat által preferált vendéglátóipari egység falai között.

A játékról Tóth Péter Zoltán játékvezetőt volt alkalmam kérdezni, aki a következőképpen foglalta össze a látottakat: „Ugyan azért lettem én a bíró, mert hírhedten nem érdekel a foci, azt kell, hogy mondjam, kellően izgalmas meccset láttunk, amit fokozott a játékvezető applikáció megborulása, ami miatt nem mindig tudtuk, hogy mennyi az állás. Az első félidőben a Grand csapatát teljesen megzavarta a Jazz oldalán bekövetkezett, kényszerű kapusváltás, de a második félidőre magukra találtak, ahhoz sajnos későn, hogy az eredményen fordítsanak. A tavalyihoz képest kevesebb szabálytalanság történt, tisztább játékot láthattunk, dacára annak, hogy a rangadón ezúttal igazi b-közép is volt. Jövőre légkondicionált pálya lenne a cél.”