Mihálik Edvin több fát és napvitorlát telepítene, szerinte az örökségvédelmi szabályok nem lehetnek előrébb valók a szegediek érdekeinél

Elképesztő hőhullámmal nézünk most szembe, és minden jel arra mutat, hogy ez még csak a kezdet Mihálik Edvin szerint, aki megosztott pár számot a konzultációjának előzetes eredményéből. A Facebook-poszt igazából arról szól, hogy ha a jövőben várható, egyre forróbb nyarak ellenére élhető várost szeretnénk, akkor cselekedni kell.

A zöld tanácsnok ezt úgy képzeli el, hogy:

  • Több fát kell telepíteni a Belvárosba. (Itt megjegyzi, hogy az eddigi akadályozó tényezőt, vagyis az örökségvédelmi szabályokat felülírná, mondván ez a szabályozás nem lehet a városlakók érdekei előtt. Bár konkrét helyszínt nem említ, csak forgalmas közterületeket.)
  • Ahol túl szűk a hely a fák ültetéséhez, oda napvitorlákat kell telepíteni.

Tudom, hogy a szegediek egyetértenek velem” – vezeti fel a napvitorlás konzultációjának „eredményhirdetését”. Ugyanis a posztban írtak szerint a napvitorla-konzultáció előzetes eredményei szerint

  • a megkérdezettek közel 90 százaléka szerint fontos csökkenteni a Belvárosban a hőséget,
  • a Kárász utcára próbaként felszerelt árnyékolókkal pedig több mint 70 százalékuk elégedett.

Ezért további napvitorlák létesítését és újabb fák ültetését fogom kezdeményezni a városi utcákban. Mert ez az egyetlen módja annak, hogy elviselhetővé tegyük a jövőbeni nyarakat a szegediek számára” – írja.

Megjegyzi továbbá, hogy a Momentum költségvetési módosító javaslatot nyújtott be az országgyűlésben azért, hogy az állam támogatást nyújtson a települések zöldítéséhez. Egyúttal reményét fejezi ki aziránt, hogy Mihálffy Béla is támogatni fogja ezt.