Vádat emeltek az exét bicskával a nyílt utcán kétszer is megszúró nő ellen, aki ezzel életveszélyes sérülést okozott

A Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség vádat emelt azzal a nővel szemben, aki tavaly ősszel Szegeden, a nyílt utcán sebesítette meg életveszélyesen volt élettársát szól a sajtóközlemény.

A vádirat szerint a vádlott és a férfi korábban öt éven keresztül élettársi kapcsolatban éltek, majd a sorozatos veszekedések miatt szakítottak. A nő rövid időre külföldre költözött, hazatérését követően azonban többször újra találkoztak.

2021. november 5-én a nő a férfi lakásán tartózkodott, ahol együtt alkoholt, míg a nő kristály nevű kábítószert is fogyasztott. A kialakult szóváltás miatt a nő távozni akart, a férfi azonban próbálta visszatartani, az utcára is követve kérlelte őt, hogy maradjon. Folyamatos veszekedésük közben a férfi kétszer pofon ütötte a nőt, aki erre egy kinyitható bicskát vett elő, mellyel mellkason, illetve a sértett védekezése folytán a bal könyökén megszúrta a férfit, majd a bicskát eldobva elfutott.

A főügyészség a terheltet életveszélyt okozó testi sértés bűntett elkövetésével vádolja. Vádiratában arra az esetre, ha bűnösségét beismeri és a tárgyaláshoz való jogáról lemond, az ügyészség 3 év 6 hónap börtön kiszabására tett indítványt. A vádemeléskor letartóztatásban lévő elkövető bűnösségének kérdésében a Szegedi Törvényszék fog dönteni.