Akár csődközeli állapotba is kerülhetnek a települések, miután a kormány kivonta az önkormányzatokat a rezsicsökkentés alól – hangzik el a Szeged TV riportjában. A műsorban elhangzik Kovács Tamás gazdasági alpolgármester szájából a Téma című műsorban, hogy akár négyszeresére is emelkedhet többek között a közvilágítás ára.
Ezen felül az energiaszolgáltatókra egyszerre szabadítják rá az önkormányzatok kapacitását, mely esetén még egymással is versenyezniük kell a jobb árakért. Nem beszélve arról, hogy a hirtelen intézkedés még inkább árfelhajtó hatású lehet a szolgáltatóknál. Viszont a nagymértékű áremelkedést a települések egyedül nem tudják kigazdálkodni, míg a kormány továbbra sem kezdett egyeztetést a lassan a csőd szélén táncoló önkormányzatokkal, miközben korábban már így is rengeteg pénzt vontak ki a rendszerből, melyet főként az ellenzéki városoknál nem kompenzáltak teljesen.
Szeged gazdasági alpolgármestere Témában arról is beszélt, hogy egyelőre nem lát már forrást arra, hogyan tudná a város kigazdálkodni a folyamatos elvonások mellett a piaci energiaárakat, hiszen kell a pénz kultúrára, sportra, oktatásra, közösségi közlekedésre is. Sőt, mint mondta, ez egy olyan szintű válság, hogy amennyiben nem avatkozik be a kormány valamilyen módon, ez önmagában önkormányzati szinten eleve nem kezelhető.
Érdekes adalék, hogy a kormány intézkedését még a fideszes Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere is bírálta, bár ő már korábban is ezt tette az elvonásoknál.