A tegnapi napon elinduló Deja Vu fesztiválon meghallgattuk a sztárfellépőket, aztán egy kis Bárány Attila is belefért még éjszaka, de összességében olyan – amúgy teltházas – napot zárt a fesztivál, ahol inkább az Arash-ra érkezett meg az igazi hangulat, és addig egy kicsit bemelegítősnek éreztük a produkciókat.
Bevallom őszintén, arra számítottam, hogy minden egyes fellépő a DJ-ket kivéve, playbackelni fog. Ezt az Ámokfutók, akiket először hallgattunk meg Kozsóval az élen, be is igazolták. A fesztiválozók nagy része erre a koncertre ért be, kezdésük után érezhetően sokkal többen lettek a nagyszínpad előtt. Kozsó, mint ahogyan azt Bálint András kollégám már említette, hihetetlenül szexinek talált mindenkit, egyszer-kétszer rátapintott a táncoslányokra, a hangulat a koncert végére már egészen bepörgött.
DJ Dominique-ot már a medence partjáról hallgattuk, de előtte szemügyre vettük a DJ-pultot, és hát valószínűleg nem lehetett nagy technikai igénye a lemezlovasoknak, ugyanis a pult, amiről aztán keverték a klasszikusabbnál klasszikusabb slágereket, meglehetősen egyszerűnek tűnt. Valljuk be, a sztárfellépők közötti idősávokat, amikor színpadrendezés történik, egy ilyen hangulatú fesztiválon nem is kell igényesebb DJ-kel kitölteni, de pont ebből fakadóan ez a fajta zeneszolgáltatás nem áll messze attól, mint amikor otthon bárki rányom a play gombra a YouTube vagy Spotify felületén, aztán "átkeverésnél" lehallkítja majd felhangosítja a zenét. DJ Dominique tette a dolgát, és amiért ott volt, azt hibátlanul csinálta.
Fél nyolctól a La Bouche lépett fel, aminél egészen meglepő volt, hogy a 60 éves férfi énekes egyáltalán nem playbackelt, és nagyon is elemében volt. Amúgy ők még ahhoz képest is sok műsoridőt kaptak (vagy kértek), hogy
Kozsóék és Kate Ryan is csak 30–30 percet lépett fel.
A női énekes nem eredeti tagja a La Bouche-nak, erről maguk adtak tájékoztatást, és az ő hangja szintén rendkívül kellemes csalódás volt. Ők nyilván a Be My Lover című szám vezetésével már elég komoly táncmozdulatokat tudtak előhozni egyesekből.
Következő fellépőnk Kate Ryan volt, akinél muszáj említést tennem elfogultságomról, ugyanis követem és nagyon kedvelem a munkásságát (és most enyhén fogalmaztam). Félórás műsorideje már előre elkeserített, produkciója pedig sajnos csak tovább. A három saját szám, amit előadott ebben a harminc percben, persze könnyeket tudtak csalni a szemembe, de ami ezek között a számok között történt, kiábrándító volt. Nem tudtuk eldönteni, hogy playback-e vagy sem, de nem is ezzel volt a baj, hanem, hogy nem a saját számait játszotta. Tribute vagy valami más volt ez, nem állt jól neki.
Az utolsó nagyszínpados fellépő, akit megnéztünk, Arash volt. Itt sem tudtuk eldönteni, hogy playback megy-e, viszont nagyon igényessé vált azzal a show, hogy élőzenekarral koncertezik az iráni retrosztár. Neki volt a nagyszínpados fellépők közül tegnap a legtöbb műsorideje (50 perc), és az ő fellépésével érkezett meg az igazi fesztiválhangulat a partfürdőre, ami be is lökte a bulit az este hátralevő részére.
A nagyszínpad zárása után elnéztünk a Sing Sing Arénába, ahol Bárány Attila zenéire táncolhattunk. Itt már a kőkemény veretés volt a jellemző, ami amúgy élvezhető is volt, egészen addig, amíg el nem kezdte tízpercenként ordibálni, hogy „szex”, „drugs”, amit idővel meguntuk és elindultunk haza.
Ma Korda György és Balázs Klárival kezdünk.