Közel százezer látogatója volt a Szegedi Nemzeti Színház most zárult évadának

Sűrű évadot zárt a Szegedi Nemzeti Színház, a társulat előadásait csaknem százezren látták közölte Barnák László főigazgató szerdán az évadzáró társulati ülésen.

A színész-rendező elmondta, a színház a most zárult évadban 18 bemutatót tartott, 23 különböző produkciót játszott. A Nagyszínházban 105, a Kisszínházban 117 saját előadást láthatott a közönség. Az elmúlt három járvány sújtotta évből ez volt az első teljes évad, amikor nem kellett bezárni, bár a téli időszakban volt 14 előadás, amely elmaradt, vagy el kellett halasztani. A próbák előtt szeptembertől egészen március végéig csoportos tesztelést végeztek, csak ez magában 3 millió forintos kiadást jelentett közölte a főigazgató.

Hozzátette: a színházi munkát és a közönség jegyvásárlási szokásait is meghatározta a pandémiás helyzet, a nézők lényegesen később hoznak döntést, így nehezebbé válik a tervezés. A Lázár Ervin Program keretében csaknem 6 ezer diákot fogadtak. A Szegeden folyó az országban egyik legsokoldalúbb színházpedagógiai program eseményeinek mintegy 5100 aktív résztvevője volt. A Szegedi Kortárs Balett az évadban 64 előadást játszott, ebből harmincat Szegeden.

Külföldi turnéikon vendégszerepeltek a Dubai Expón és Brüsszelben is.

A főigazgató kitért arra is, a színház saját etikai kódexet hozott létre, amely májustól érvényben van. Az évadzárón 25 éves társulati tagsága alkalmából köszöntötték Borovics Tamás és Gömöri Krisztián színművészeket. Átadták a társulat szavazatai alapján odaítélt színházi elismeréseket is:

  • az énekkari nívódíjat megosztva Somogyvári Tímea Zita és Taletovics Milán,
  • a tánckar nívódíját Szalai Alexa kapta.
  • Az operatagozat elismerését, a Vaszy Viktor-díjat Kürtös Petra ügyelő vehette át,
  • a prózai tagozat Makó Lajos-díjával Rétfalvi Tamás színészt,
  • a balett Imre Zoltán-díjával pedig Nyitrai Tímea művészeti titkár munkáját ismerték el,
  • a Varga Mátyás-díjat Szabó Gábor szcenikus kapta.
  • A Szegedi Tudományegyetem közönségdíjait Menczel Andrea és Medveczky Balázs érdemelték ki.