Tóth Gábor viharvadászt majdnem csapta már meg villám, ami után átgondolta, mennyit érdemes kockáztatni egy fotóért

Tóth Gábor 2010-ben, a Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Karán végezett terület-, és településfejlesztő geográfusként. Már egyetemista korában is fotózta a viharokat, azóta tudományos cikkeket írt a viharvadászat témakörében és előadásokat tartott az SZTE Éghajlattani Tanszékén, a Kutatók Éjszakája programsorozat keretein belül. Hobbija az időjárás fotózása, a villámok megörökítése, ami nem veszélytelen tevékenység.

A viharvadásszal – aki egyébként a szerdai viharról is készített képet – az egyetem lapja készített interjút. Az SZTE alumnusa azt tanácsolja, hogy aki viharvadászatra adja a fejét, előtte mindenképpen tájékozódjon a lehetséges eseményekről és figyelje az előrejelzéseket, valamint ne vegye félvállról a kiadott riasztásokat. Mint mondta, a viharok, vagy akár a fotózás szeretetét örökölhette-e valakitől, mert a közvetlen rokonságban nem volt senki, akit különösebben érdekelt volna.

Tóth Gábor elmondta, hogy a reál tárgyak mindig jobban mentek neki, a geográfia szeretete már az iskolában is megmutatkozott, hiszen országos versenyeket nyert földrajzból, valamint ebből is érettségizett, az övé lett a legjobb eredmény. Gyerekkorában is mindig az eget nézte, köveket, ásványokat és kőzeteket egyaránt gyűjtögetett. Az egyetemi évek alatt kezdte érdekelni ismét a dolog, amikor geográfus hallgatóként alaposabban tanulta a meteorológiát és annak társtudományait, bárlegfőképpen a felhők és villámok típusai érdekelték. Vett egy komolyabb gépet is, amellyel egy ideig „csak kattintgatott a vakvilágba”.

A viharvadászáshoz szükséges eszközökről azt mondta, hogy 10–15 évvel ezelőtt egy tükörreflexes gépet mindenképp ajánlana, amely ma is igaz, de mint hozzáteszi, a mobil telefonok és akciókamerák óriási fejlődésen mentek át az utóbbi években. Ami mégis a tükrös gépek mellett szól, az a beállítások variálhatósága, a nyers kép minősége utómunkához, illetve az objektívek nyújtotta minőségbeli előnyök. „Akármennyire is jó egy mobil, nem hasonlítható össze egy jobb minőségű objektívvel” – tette hozzá. Fontos még egy stabil állvány is a villámfotókhoz, mivel a legtöbb esetben hosszú záridőre van szükség.

A veszélyekről elmondta, hogy azért nem olyan, mint a tengerentúlon, amelyet a tévékben is láthattunk, de azért nem árt felkészülni. „Talán a villámveszély amit a legkomolyabban kell venni vadászatkor, mert nem igazán lehet rá felkészülni, nem olyan mint egy szinte fekete radarjel a térképen, amiből tudni fogom, hogy biztosan felhőszakadás lesz. A villám képes 20–30 km-t utazni a felhőben, hogy aztán a talajba csapjon, így aztán már az elején jobb, ha olyan helyet keresünk, ami biztonságot nyújthat a terepen, jóllehet némi kockázat így is van” – fejtette ki.

„Áztam bőrig nem egyszer, első gépem is beázás miatt ment tönkre, jeget is kaptam már a fejemre, de extrém közeli villám élményem is volt, ami után át kellett gondoljam, hogy mi is a fontosabb: egy-egy fotó, vagy az élet?” – mesélte.

Tóth Gábor elmondta, hogy pár évvel ezelőtt írt egy átfogó cikket a villámok kialakulásáról és típusairól, amely az Időkép hasábjain olvasható.

Az éghajlatváltozás és a viharvadászat kapcsolatáról azt mondta, hogy az elmúlt éveket figyelve a szélsőségek erősödése jellemző itt a Kárpát-medencében. Sok esetben a csapadék gyakorisága ritkult, azaz egy hónapban kevesebbszer esik csapadék, viszont lokálisan nagyobb mennyiségek esnek. A csapadékos eseményekhez viszonyítva több a károkozó vihar, amelyekben leggyakrabban a jég és a szél okozza a pusztítást.

Szerinte egy viharvadászat sikerét sokféleképpen lehet mérni: aki útnak indul, hogy fotózzon, videózzon, vagy csak átélje, azt az adrenalin hajtja, így ha már lát látványos felhőformákat, villámokat, akkor már nyert. Mint mondta, ez egy nagyon hektikus hobbi, hiszen a mi égövünkön az év csaknem fele zivatarok nélkül telik, valójában csupán 4 hónap, ami szóba jöhet, nem beszélve a területi egyenlőtlenségekről.

A teljes interjút ide kattintva lehet olvasni.