Tavaly november 15-én emelték meg Szegeden a koronavírusos betegek ellátására biztosított ágyak számát 273-ról 427-re, a decemberi csúcsban az ágyak alig több mint fele volt foglalt – derült ki az egyetem közadatigénylésre küldött válaszából, melyet az Átlátszó kért ki. Az adatokra 90 napot kellett várni.
Az Átlátszó cikke szerint Orbán Viktor tavaly szeptember 24-én mondott beszédében a vakcina felvételére biztatott és elmondta, hogy ha a negyedik járványhullám során lesz korlátozás, akkor is inkább a védettségi igazolványhoz való visszatérést fogja javasolni. Azt azonban, hogy mi zajlik a háttérben, csak találgatni lehetett a portál szerint: a koronavírussal szembeni intézkedések döntéseit a kormány zárt ajtók mögött hozta meg.
Orbán Viktor sem büszkélkedett azzal, hogy november 15-ére közel megduplázták Szegeden a koronavírusos betegek ellátásra biztosított ágyak számát. Ez csupán az SZTE-nek küldött közadatigénylésből derült ki, amelyet az Átlátszó küldött az intézménynek, amely 45+45 nap után válaszolt. Mint megjegyzik, idén legalább nem kellett perelni az adatokért úgy, mint 2020-ban.
Az egyetem által küldött adatokból az derült ki, hogy a fenntartott ágyak foglaltsága november 14-re kritikus lett, a bővítéssel a csúcson viszont csak félházzal működtek. A klinikai központtól halálozási adatokat is kért az Átlátszó. Ezekből az látszik, hogy a negyedik hullám előrehaladtával az elhunytak között megnőtt az igazolt koronavírus-pozitív betegek száma.
Azt is közölte az egyetem a portállal, hogy a „rendelkezésünkre álló nyilvántartás alapján tájékoztatom, hogy a 2021. október 1. és 2022. február 22. közötti időszakban a Járványügyi Ellátó Központban felvételre kerülő betegek száma 1821 fő volt, ebből a teljes oltási (Janssen esetén 1 oltás, a többinél 2 oltás) sorozatban részesülő betegek száma: 562 fő (30,8%)”. A grafikonok az Átlátszó cikkében láthatóak.