Rekordrészvétel volt a Szeged napja ünnepségsorozaton – írja Botka László a közösségi oldalán megosztott posztjában.
Posztjában a polgármester kitért rá, hogy a két évnyi kényszerszünet után végre újra teljes programmal tarthatták meg az ünnepségsorozatot. Nemcsak a Borfesztiválon, a Hídivásáron is rekord részvétel volt, a Dóm tér is megtelt az esti koncertek alatt a hétvégén. Bár konkrét számot nem írt Botka, azt tudni lehet, hogy ez több mint 400 ezer látogatót jelent.
Mint azt megjegyzi, Szegedet öröm volt újra ünnepelni: a „gyönyörű, szolidáris, európai városunkat”, amely idén 303 éve szabad. Azonban ezzel nincs vége, ugyanis azt is írja, hogy „Szeged, a fesztiválváros” újra erőre kapott: „innentől kezdve az év végéig folyamatosan világszínvonalú kulturális rendezvényeket tartunk, mert a kultúra a legfontosabb közösségépítő erő”.
Ezekre példákat is hozott: alig egy hónap és megnyitják az ország legnagyobb „csillagfödeles színpadán” a Szegedi Szabadtéri Játékokat. Addig lesz még a kedden kezdődő Zsigmond Vilmos Nemzetközi Filmfesztivál, valamint a Tiszavirág Sportuszodában rendezendő vizes vb és rengeteg értéket hordozó program, amire nem tért ki bővebben.