A Diósgyőr elvitte a szegedi csapat edzőjét, hogy ne előzzék meg őket, végül a Kecskemét jutott fel az NB I-be

Bőséggel tartogatott izgalmakat a labdarúgó NB II utolsó fordulója – írja az Origo. A szezon előtt az egyik biztos feljutónak tippelt, de végül csak a harmadik helyen záró Diósgyőr a dühöngő drukkereit próbálta kiengesztelni.

Vasárnap volt az idei szezon utolsó mérkőzése az NB II-ben, mely során véglegesedtek az eredmények. A miskolci Diósgyőr csapata az előző szezonban a most, utolsó körben fogadott Budafokkal együtt esett ki a topligából. Azért, hogy a mostani szezonban visszajussanak az NB I-be, magyar viszonylatban sztáredzőt is igazoltak Kondás Elemér személyében. Egészen a szezon végéig úgy tűnt, hogy meg is lesz a feljutás.

A Diósgyőr sokáig még első is volt, azonban áprilisban az történt, hogy a csapat hazai pályán kapott ki 50-ra a Szegedtől, így már csak két pontra volt a második helyen lévő miskolci együttestől. A következő mérkőzésen ugyan nyertek, tehát nem közeledett a Szeged, de az edzőt, Kondás Elemért hirtelen elküldték.

Ekkor jött a hír, hogy Dragan Vukmir hirtelen felmondott a Szegednél, majd pont a rivális Diósgyőr csapatához került.

A távozást mindenféle nyilatkozgatások és jogi vita követte, de aztán végül nem úgy sült el a dolog, ahogy az tervezve volt.  A miskolci csapat a következő körben csak 0-0-s döntetlent játszott a Tiszakécske ellen, de még ekkor is második maradt a csapat, három pontra volt a Szeged és a Kecskemét is.

Az ezt követő fordulóban a DVTK kikapott a Haladástól, a Kecskemét pedig előzött, és remek győzelmi szériájának köszönhetően meg is tartotta a második helyét, amivel feljutott az NB I-be. Az Origo úgy írja – amely mondhatni nyílt titok volt –, hogy Vukmir azért érkezett Miskolcra, hogy a Szeged meg ne előzze a feljutásra pályázó Diósgyőrt. A terv végülis bejött,

csak a Kecskeméttel nem számolt senki, amely nevető harmadikként jutott fel az élvonalba.

Az NB II utolsó fordulóján már tudott volt, hogy a DVTK-nak esélye sem volt feljutni. Ezért aztán a lap szerint a csapat hazai búcsúja inkább emlékeztetett egy gyászszertartásra, mintsem egy megyeszékhelyen rendezett utolsó fordulós összecsapásra. Az ultrák nem is mentek a meccsre tiltakozásul. A kapu mögötti szektor ezúttal teljesen üresen maradt, de egy üzenetet azért elhelyeztek a drukkerek: a „szar minden” felirat virított egész meccsen a kapu mögött.

A megjelentek a meccsen szinte saját csapatuk ellen szurkoltak. A legnagyobb örömöt egy-egy rosszul kivitelezett lövés jelentette, majd egyszer csak felcsendült a már-már szokásosnak mondható „k.rva gyenge, k.rva gyenge” rigmus.

Fotó: Szűcs Dániel / Szegeder