Szombaton jótékonysági futást rendeznek a Vértónál, a legnagyobb távot futott városok pénzadományt nyernek

Tizenöt városban, köztük Szegeden rendezik meg szombaton a Futókörök Napját.

Az Aktív Magyarország kormánybizottság támogatásával és a Szabadidősport-eseményszervezők Országos Szövetsége szakmai közreműködésével összesen 15 rekortán borítású, minimum 800 méter hosszú futókört adtak át 2020 óta. Ezeken a pályákon rendezik meg immár második alkalommal a Futókörök Napját, amelyen a városok dicsősége mellett jótékony célért is versenyeznek a résztvevők.

A rendezvény célja, hogy a lakosság megismerje a rendelkezésre álló pályákat és szabadban sportolás örömét. Ennek ösztönzésére május 21-én is gyűjtik a résztvevők a köröket, amelyet kilométerben számolnak, és a legtöbbet összegyűjtő várost pénzjutalommal díjazzák:

  1. hely 250 000 forint,
  2. hely 150 000 forint,
  3. hely 100 000 forint.

Ezeket a pénzeket a szervezők kötelesek jótékony célra fordítani. A szegedi esemény szervezője, a Szegedi Sport és Fürdők Kft. beteg, illetve sérült gyermekek sportolását, egészségmegőrzését kívánja majd támogatni a nyereményből.

A rendezvény díjmentes, regisztrálni a vértói futópályánál a székelykapuk felől eső területen kialakított versenyközpontban tudnak majd a futók a 8 és 16 óra 45 perc közötti intervallumban. A körök 9 és 17 óra között teljesíthetők, a nap folyamán akár többször is visszatérhetnek a résztvevők. Mindenki annyi kört fut, amennyit akar. A városok közötti verseny és az egyéni eredmények online folyamatosan követhetők lesznek a szeosz.hu/futokorok-napja weboldalon.

Program:

  • 8:00 – versenyközpont nyitása, helyszíni regisztráció
  • 8:45 – közös bemelegítés az Everfit Sport Lifestyle Center közreműködésével
  • 9:00 – a futókat köszönti Kozma József önkormányzati képviselő és Mihalik Edvin zöld város programért felelős tanácsnok
  • 9:10 – rajt
  • 9:30–16:30 – ajándékok sorsolása az aktuális résztvevők között
  • 17:00 – futás vége, eredményhirdetés: legjobb egyéni teljesítmények, legtöbbet teljesítő városok