Az önkormányzati hírportál, a szeged.hu írta meg, miszerint annyira durván beindult a buli a borfesztiválon, hogy az összes, 26. Szegedi Borfesztivál emblémával készült, nagyméretű pohár elfogyott.
Ezt a Szegedi Vásorkép és Piac Kft., azaz a rendező önkormányzati cég vezetője, Rácz Attila is megerősítette a lapnak. Elmondták, hogy a 2019-es rekordfogyás háromszorosát rendelték pohárból, de az idei borfesztivál során már az augusztus 20-i államalapítási ünnepségre és az őszi Bortérre szánt, embléma nélküli poharakat is betárazták a pohárárusító faházba.
„Szegeden és a környéken található nagypoharakat is felvásároltuk az áruházakból. A borászok is a segítségünkre siettek, akinek van készleten pohara, már elindította a szállítmányt Szegedre” – mondta a Szegedi Városkép és Piac első embere a szeged.hu-nak. „A buli ettől nem áll meg, a Szeged címeres visszaváltható poharak rendelkezésre állnak” – tette hozzá.