A Szegedi Járási Ügyészség vádat emelt azzal a nővel szemben, aki közel 47 millió forint bűnös pénz tisztára mosásában vett részt – írják a közleményben.
A vádirat szerint a szerb állampolgárságú vádlott 2019 januárjában bankszámlát nyitott egy szegedi bankfiókban azért, hogy arra mások által elkövetett bűncselekményből származó pénzeket fogadhasson. A számlanyitást követően, ismeretlen személyek valótlan befektetés ígéretével megtévesztettek egy svájci férfit, aki 2019. március 19-én közel 150 ezer eurót utalt el a vádlott által nyitott számlára. Az átszámítva mintegy 47 millió forintot a vádlott röviddel ezt követően két részletben, egy amerikai cég Csehországban vezetett bankszámlájára utalta tovább.
A ügyészség a nővel szemben pénzmosás bűntette miatt emelt vádat. Vádiratában felelősségének büntetővégzéssel történő elbírálására, valamint vele szemben felfüggesztett börtönbüntetés kiszabására tett indítványt. A vádlott bűnösségének kérdésében a Szegedi Járásbíróság fog dönteni.