Csütörtökön nyit Szegeden a SzeBIT, amely Kelet-Magyarország legnagyobb informatikai konferenciája

Kiállítás, előadások és workshopok keretében ismerkedhetnek meg az érdeklődők 2022 legizgalmasabb digitális újdonságaival, mindezt szembeállítva a múlt technológiájával – erről szól majd az idei SzeBIT, amely csütörtökön nyit. Az eseményről szóló közlemény szerint az országban kizárólag Szegeden nyílik lehetőség ilyen volumenű, ráadásul ingyenes technológiai seregszemlén való részvételre, ahol robotok köszöntik majd a látogatókat.

Holnap, azaz május 19-én kezdődik Kelet-Magyarország legnagyobb IT-rendezvénye Szegeden; a SzeBIT, azaz a Szeged Business & IT ünnepélyes megnyitója 9 órakor lesz. „A SzeBIT mindenkié: laikus érdeklődők számára is élvezetes, azonban első számú célcsoportját vállalkozók alkotják, akik számára felbecsülhetetlen, a mindennapi munkába azonnal átültethető információval szolgál” – emelte ki Tóth Gábor, a rendezvényt szervező PC Trade Systems Kft. ügyvezetője a közleményben.

A kiállításon háromféle módon és mélységben tudhatunk meg többet a jövő technológiáiról:

  1. Kiállítói standokon: itt láthatóak, kipróbálhatóak és tesztelhetőek világújdonságnak számító megoldások is.
  2. Előadások: ezeken laikusok számára érhető módon magyarázzák el a legújabb technológiai irányokat.
  3. Tematikus workshopok: szakemberek számára, mélyebb szakmai háttérrel engednek betekintést a technológiai újdonságokba, ezen rendezvényekre kötelező a regisztráció.

„Idén először lesz egy »Gamer Corner«, ahol kipróbálható lesz két olyan, élethű élményt nyújtó autóverseny-szimulátor, amellyel Báldi Gergő világbajnoki címet szerzett. Sőt, ő maga is itt lesz, ki lehet hívni egy versenyre is akár” – folytatta Tóth Gábor. „A gamer cornerben megtalálható lesz továbbá a HP Omen, a Dell Alienware és az Asus »Republic of Gamers« valódi gamereknek szóló csúcskategóriás gépei, amelyekkel a játékélmény új dimenziókba jut el. A múlt és jelen tematika keretében két Commodore64 gépen is lehet majd játszani” – tette hozzá a szervező.

A rendezvényhez karitatív misszió is társul: adománnyal járul hozzá a térség hátrányos helyzetű csoportjainak digitális felzárkóztatásához.

A közlemény úgy fogalmaz, hogy a SzeBIT egyik legfőbb erőssége a nyelvezete: a szervezők tudatosan törekednek arra, hogy annak ellenére, hogy igen bonyolult technológiai problémák és megoldások kerülnek terítékre, mindez közérthető nyelvezettel történjék. „A SzeBIT egy informatikai rendezvény, nem elsősorban informatikusoknak. Fontos számunkra, hogy a nem informatikus menedzserek is megértsék, amit a SzeBIT-en hallanak. Sőt, ennél még többet adunk: azonnal alkalmazható, kézzel fogható tudást” – hangsúlyozta Tóth Gábor.

A SzeBIT színpadán egy-egy konkrét technológiai kihívás általános áttekintése zajlik majd. Azaz nem termékbemutatókat hallgathatnak meg az érdeklődők, hanem olyan inspiratív előadásokat, amelyek után vélhetően máshogy fognak gondolni az adott témára. Lesz szó zsarolóvírusokról, információ biztonságról, okos otthonokról, podcast-ekről, de még űrkutatásról is. A SzeBIT különlegességét adják a szakmai workshopok is. Ennek keretén belül kis létszám, azaz legfeljebb 30 fő mellett vezető hazai IT szakemberekkel lehet egy-egy szakmai témában elmélyedni.

A kiállítótérben a HP, EPSON, Fujitsu Hungary, Samsung, HPE Aruba, Netlife Robotics, SKC-Solution, Enjoy Robotics, Asus, Veeam, PC Trade Systems, CHS, Kingston, MSI és a DELL szenzációs megoldásai láthatóak és kipróbálhatóak. Lesznek humanoid robotok, csúcstechnológiás irodatechnikai és gamer megoldások. Különlegesség lesz az IT múzeum, ahol évtizedekkel ezelőtti számítógépeket lehet megtekinteni.

További információk és részletes programok a rendezvény honlapján, valamint az esemény Facebook-oldalán tekinthetőek meg.

Fotó: PC Trade Systems / Facebook