A rendőrök elfogtak egy szerb embercsempészt, aki tizenhét illegális migránst akart Nyugat-Európába szállítani – írja a rendőrség közleménye.
A Szeged Határrendészeti Kirendeltség járőrei a cseh rendőrökkel együttműködve május 6-án 7 óra 50 perckor Szegeden, a Palics közben akartak ellenőrizni egy magyar honosságú Iveco típusú tehergépjárművet. A sofőr a rendőröket észlelve a mozgó gépjárműből kiugrott és megpróbált elmenekülni.
A járőrök a 35 éves szerb nőt a helyszínen elfogták, a gazdátlanul villanyoszlopnak gurult kisteherautót pedig átvizsgálták, amiben további 17 férfit találtak, akik magukat szír állampolgárnak vallották, azonban sem személyazonosságukat, sem jogszerű magyarországi tartózkodásukat nem tudták igazolni. Az autóban utazók közül senki nem sérült meg az ütközés következtében.
Fotó: Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság
Az egyenruhások a gépjárművezetőt előállították a Szeged Határrendészeti Kirendeltségre, ahol ellene embercsempészés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult ellenük eljárás. A határsértőkkel szemben a hatályos magyar jogszabályoknak megfelelően járnak el.
Emlékeztetnek: Az embercsempészés bűntett alapesetben egy évtől öt évig, minősített esetben akár öttől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. A bűncselekmény szervezője vagy irányítója tíz évtől húsz évig terjedő szabadságvesztéssel is sújtható.