Bekábítószerezve, fegyverrel, álrendőrként kutatta át fiatalok csomagját az Erzsébet ligetben egy férfi

Rendőri intézkedést színlelve kutatta át fiatalok hátizsákjait egy férfi Szegeden – írja a Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság közleményében. A járőrök végül elfogták őt.

Ahogy a közlemény fogalmaz, a megalapozott gyanú szerint a 21 éves férfi május 4-én, szerda este Szegeden, az Erzsébet ligetben magát rendőrnek adta ki azért, hogy az ott szórakozó fiatalok csomagjait átvizsgálhassa. A rendőri látszatot a nála lévő gáz-riasztó fegyverrel nyomatékosította.

A helyszínre érkező egyenruhások a park közelében azonosították az álrendőrt, akit elfogtak és előállítottak a Szegedi Rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként kihallgatták. Az eljárás során nála elvégzett kábítószer-gyorsteszt pozitív eredményt mutatott.

A helyi férfi ellen felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntett és kábítószer biroklás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.