Ma döntenek az élelmiszerekre vonatkozó árstop sorsáról

Szerdán lesz kormányülés, akkor kell megnézni az inflációs számokat, a nemzetközi, gazdasági trendeket, meg kell hallgatni a tapasztalatokat és a kormány bölcs döntését meg fogja hozni a szerdai kormányülésen” mondta Semjén Zsolt az ATV kérdésére egy keddi sajtótájékoztatón arról, hogy a kormány meghosszabbítja-e az árkorlátozást, amely május 1-jén járna le.

Mint egy keresztényszociális, kereszténydemokrata párt, a szociális szempontok alapján hívei voltunk ennek a szabályozásnak” – fejtette ki Semjén Zsolt, aki szerint az inflációs szempont miatt szükség volt az árkorlátozásra. Jelzem, hogy az inflációs szempontok teljesültek, hiszen akár a benzin, akár az élelmiszer tekintetében ennek a jótékony hatása tükröződött az infláció vonatkozásában” jelentette ki a tegnapi sajtótájékoztatón.

Gulyás Gergely kancelláriaminiszter csütörtökön a kormányinfón az ATV kérdésére azt mondta ezen a héten döntenek arról, hogy meghosszabbítják-e. Arról viszont mi is beszámoltunk, hogy már megkezdődött a pánikspájzolás az üzletekben a bizonytalanság miatt.

A portfolio.hu a múlt héten úgy számolt, hogy ha megszűnne az árstop, akkor egy liter napraforgóolaj 720 forint helyett akár 1000 forintba is kerülhet. Továbbá a csirkemell ára 1600 forintról 2000 forintra, a sertéscomb a mostani 1400 forintról kilónként 1600 forint közelébe emelkedhet, míg az UHT-tej ára 274 forintról 330 forintra ugrana.​