Lemondott Majó-Petri Zoltán az SZKT éléről, az egyetemen folytatja tovább

A szegedi önkormányzat saját sajtójában megjelent búcsúinterjújából derült ki, hogy Majó-Petri Zoltán lemondott a városi elektromos közlekedését biztosító társaság, az SZKT éléről, amely élén már 2016 óta van. A Szeged.hu cikkében számot vetett az elmúlt évekről, valamint elmondja, hogy miért döntött a lemondás mellett.

Egyetemi, tudományos előmenetelére szeretne koncentrálni a Szegedi Közlekedési Társaság ügyvezető igazgatója, ám ehhez az kell, hogy csak erre fókuszáljon, ezért feláll az SZKT-tól. Döntését egyeztette Botka László polgármesterrel, aki elfogadta azt. Szeged közgyűlése így pályázatot ír ki a közlekedési társaság vezetésére – hangzik a Szeged.hu által készített interjú bevezetője. Ebből tulajdonképpen kiderült, hogy Majó-Petri Zoltán ügyvezető igazgató lemondott az SZKT éléről.

Az interjú első részében elmondja, hogy mi minden történt a hat éve alatt a társaságnál, illetve miért lett vége ennek. Elmondása szerint bár izgalmas volt az ottléte, 50 évesen, azaz tavaly döntötte el, hogy nem az önkormányzat közlekedési cégénél szeretne megöregedni. Korábbi tanári állását is megtartotta a céges pályafutása mellett, így ott szeretné folytatni, arra szeretne koncentrálni, hogy „meglegyen az elvárt tudományos előmenetele”.

Ezt egyeztette Botka László polgármesterrel is, aki elfogadta mindezt azzal a feltétellel, hogy a 2022-es üzleti év költségvetését még elkészíti Majó-Petri Zoltán.

Így is lett, ezt májusban fogja tárgyalni a közgyűlés. Számot adott arról, miket értek el a társaságnál, amíg ő volt az élén:

  • A parkolójegyek papír alapúról napelemmel működő automatás rendszerre átállítása. Ilyen modern, abnkkártyás fizetést nyújtó német gépek Szegeden kerültek először az utcára az országban.
  • Elkezdték felépíteni a repülőnapokat, mostanra már otthont adtak a hőlégballon Eb-nek is, de világbaajnokság is lesz.
  • A közösségi közlekedési üzletág és annak üzemeltetése.

Utóbbiról elmondta, hogy teljesen más világ, hiszen szinte éjjel-nappal résen kell lenni, Ezután megjegyezte, hogy szerinte alatta jobb, utasbarátabb és biztonságosabb is lett a szegedi közösségi közlekedés, a baleseti és forgalmi statisztikáik is ezt mutatják. Egyre több nő ül a vezetőfülkékben, akik ugyanolyan rátermettek, mint a férfi kollégáik. Az élményalapú utazáshoz telepítettek wifit a járművekre, valamint bankkártyával is meg lehet venni a jegyet felszállás után. Mint Majó-Petri megjegyzi, ezek mind olyan szolgáltatások, ami nálunk volt elsők között Magyarországon.

Ez utóbbi szolgáltatásokért szerinte meg kellett harcolniuk magukkal is és mindenkivel, egyáltalán nem volt biztos a sikere.

Aztán berobbant a koronavírus is, amely alapjaiban tépázta meg a közösségi közlekedést. „A koronavírus-járvány az egész közlekedési ágazatot megcibálta. A leállások a kijárási tilalmak idején speciális menetrendjeink voltak nekünk is, az álmatlan éjszakák mellett. A korábbi klasszikus tömegközlekedés, amikor reggelente valóban úgy préselődtünk fel a járatokra, már nem biztos, hogy valaha visszatér. Ehhez alkalmazkodnunk kellett. Ma már inkább megvárják a következő járművet az utasok, ha túl sokan vannak” – mondta a lapnak erről.

Kitért a milliárdos költségvetési hiányra is, amely ezen időszak alatt keletkezett több okból kifolyólag is, ezért válságállóvá kellett válniuk.

Aztán jött először egy vidéki városban a Lime közroller. „Amikor jött a Lime, akkor Szeged és az SZKT ebben is példát tudott mutatni. Lekopogom nem lett vizuális környezetszennyezés, nem lett sok-sok eldobott roller a városban. Ebben is a parkolóőrök is sokat segítettek. Az is kellett, hogy ne gerillamódon jöjjön meg a Lime, hanem úgy, ahogy mi csináltuk: odaálltunk, megszerveztük és működik” – magyarázta.

A következő lépés az lesz, az lehet, hogy legyen egy olyan bérlet, ami jó a Lime-ra is.

A bevezetés előkészítésénél vagyunk, ahogy az időalapú jegyek esetében is, de ezeket már szinte biztos, hogy az utóda fejezi majd be – tette hozzá Majó-Petri Zoltán. A tram-trainre is kitért, amelyet már elődei kezdtek alapozni. Itt sok pozitív példát és változást lát, de a tarifaközösség létrehozása is megtörtént, már a minisztérium asztalán várja a döntést.

Lemondását azzal magyarázta, hogy az egyetemen újonnan létrejött Gazdaságtudományi karon azzal a feltétellel maradt tanítani, hogy mellette közgazdászként a gyakorlatban dolgozhatott is. Mostanra azonban világossá vált, hogy elsősorban a tudományos munkára koncentrálva, könyvet, tanulmányt, publikációkat írva nem tud első számú vezető is lenni. Márpedig az egykori SZKT-vezér most az egyetemi karrierjére, a tudományos előrelépésére szeretne koncentrálni. A teljes interjú ide kattintva elérhető.