Első helyezést ért el az SZTE Mérnöki Karának csapata az Edutus Egyetem által meghirdetett Edu Robotics Cup versenyen – írja az egyetem közleménye.
Az ipari folyamatirányító rendszerek tervezésével és kivitelezésével foglalkozó ATYS-CO Kft. ösztönzésére AutomAtys néven indult a Mérnöki Kar duális hallgatóiból álló csapat az Edutus Egyetem robotikai versenyén. A csapat tagjai Atesán Alex, Kiri Gábor Gergő és Kulcsár Tamás, a szakmai mentorálásra a cég képviseletében Szucsán László vállalkozott.
A csapat az Edu Robotics Cup Engineer Challenge kategóriájában nevezett, amelyben a versenyzők elsősorban programozásra helyezett hangsúllyal oldanak meg versenyfeladatokat, ugyanakkor a robotok összeállítása is a feladat fontos része. A kategóriában 12 országból, 4 korcsoportban nevezhettek. Idén a január 13–20. közötti időszak állt rendelkezésre a feladat megoldására.
Az idei évben a verseny kihívása szerint a robotot a kapott, fekete-fehér négyzetekből álló versenypálya bármely pontjáról elindítva kellett mozgatni, olyan módon, hogy a csapat által előre meghatározott három tárgyat a feladatban megadott módon elmozdítsa. Egy tárgyat a pályáról teljesen ki kellett vinnie, két másik tárgyat pedig a térképen lévő piros négyzetekbe kellett eljuttatnia. A térképen szétpakolt 4x5 színű (piros, kék, sárga, zöld) lego kockák közül pedig 3 színt legalább egymáshoz kellett érinteni, több pont eléréséhez egymásra pakolást is tartalmaznia kellett a megoldásnak. A teljes feladatra 1 perc állt rendelkezésre, időtúllépés esetén pontlevonás járt.
A versenyen elért első helyezés a csapat számára egyúttal nevezési lehetőséget is teremtett a következő téli versenyre.