A kormány megbízatása – az alaptörvény értelmében – az országgyűlési választásokat követően megszűnik, az új kormány felállásáig a régi kormány ügyvezető kormányként gyakorolja hatáskörét. Ez azt jelenti, hogy „nemzetközi szerződés kötelező hatályát azonban nem ismerheti el, rendeletet csak törvény felhatalmazása alapján, halaszthatatlan esetben alkothat”. Ez azt is jelenti, hogy a szakszervezettel nem tud tárgyalni, ezáltal – a sztrájktörvény alapján – jogszerűen sztrájkolni sem lehet, mivel törvény szerint a sztrájk alatt is kötelező tárgyalni, még akkor is, ha a kormány ezt többször is megszegte.
A szakszervezetek ezért – az új kormány megalakulásáig – felfüggesztik a sztrájkot.
Viszont – mint írják – a sztrájkbizottságot nem oszlatják fel, a sztrájkot nem szüntetik be. Az új kormánnyal – akárki is alakítsa meg azt – a sztrájkbizottság felveszi a kapcsolatot, és haladéktalanul folytatják a sztrájktárgyalásokat. Erre az új kormányt is törvény kötelezi, mint ahogy eddig is kötelezte. Amennyiben az új kormány képes a sztrájkbizottságnak elfogadható ajánlatot tenni, úgy a szakszervezetek beszüntethetik a sztrájkot. Amennyiben a megalakuló kormány nem lesz képes számunkra elfogadható ajánlatot tenni, a sztrájkot folytatják.
Az ügyvezető kormányzás alatt is folytatódnak a sztrájk szervezésével kapcsolatos tevékenységek:
- Folytatják gyűjtésüket a sztrájkalapba, amiből a sztrájkoló és arra rászoruló kollégákat támogatják majd.
- Folytatják a felvilágosító és figyelemfelhívó tevékenységeinket is. Az átmeneti időszakban fontos célnak tartjuk, hogy további szülőket világosítsunk fel arról, mik a céljaink, mi a helyzet igazából az oktatásban, miért mondjuk azt, hogy az oktatás összeomlott.
- Terveznek látványos akciókat is, ezekben nagy mértékben számítanak a sztrájkoló kollégák részvételére, hiszen fontos, hogy a hatalmas társadalmi támogatást fenntartsák az átmeneti időszakban is.