A Szegeder is úgy értesült, hogy nagy számú rendőrautó áll az Árkádnál, vélhetően bombariadó lehet. Sőt, arról is kaptunk információt, hogy a győri árkádban már tudni is, hogy erről van szó.
Ez igaznak bizonyult, mivel a Délmagyarországnak időközben a Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság megerőstette ezt. Mint írják, kaptak egy bejelentést, miszerint bomba van a szegedi Árkádban. A rendőrök azonnal a helyszínre siettek és kiürítették az épületet. A szakemberek jelenleg is dolgoznak.
Szegeden kívül még a győri és pécsi Árkád épületeiben is bombariadó volt ezzel egy időben, továbbá a debreceni Fórumban is ez a helyzet.
Frissítés (20:40): A Telex azt írja, hogy a budapesti Árkád sem maradt ki a ”jóból”. Ezen kívül úgy tudjuk, hogy a szegedi Sberbank fiókja is kapott ilyen bejelentést, így a Klauzál térre is kivonultak a rendőrök.