Jakab Péter a Jobbik Magyarországért Mozgalom elnöke a kampányhajrában Szegedre is ellátogat, majd végigjárja Csongrád-Csanád megyét. Az április 3-i választásokig már nincs egy hét sem hátra, de a pártoknak most kell igazán mozgósítaniuk, hiszen vannak, akik az utolsó pillanatban döntenek.
Jakab Péter március 30-án, szerdán jön városunkba, majd látogat el más településekre még aznap:
Szegeden ttehát délelőtt 10 órakor a Kárász utcán kezd Jakab Péter, ahol a Jobbik elnökével Mihálik Edvin Zöld város fejlesztésért felelős tanácsnok lesz még kint kampányolni, akivel utcafórumot tartanak a térség és az ország jövőjéről; arról, hogyan építünk a kormányváltás után együtt egy igazságosabb és sikeresebb Magyarországot – írja közösségi oldalán.
A momentumos Mihálik indul többek között a fideszes Mihálffy Béla, illetve a Mi Hazánk elnöke, Toroczkai László ellenében a Homokhátságként is emlegetett körzetben, a kettes választókerületben, amely egyébként Szeged egy részét is magában foglalja. Ezt a körzetet is billegőként tartják számon, így szoros meccsre számíthatunk.