Négy éve nincs tornaterme a szegedi Madách sulinak, azóta is megy a huzavona és az egymásra mutogatás

Majdnem négy éve, hogy Szeged egyik belvárosi általános iskolájában leégett a tornaterem, és azóta sem hozták rendbe. Sokan nem értik, hogyan lehetséges, hogy az önkormányzat az elmúlt években százmilliókat költött iskolák felújítására, a kormány pedig 70 milliárdból építtetett sportlétesítményeket, de a Madách iskolában évek óta nem tudnak rendes testnevelési órákat tartani – számolt be róla a Telex.

A lap egy cikket közölt a 2018 április közepi esetről, amikor kiégett a Szegedi Madách Imre Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola mintegy hatszáz négyzetméteres, a főépülettől külön álló tornaterme, amelynek következtében a teteje szinte teljesen beszakadt, mondhatni csak a falak maradtak meg. A szakértők két hónapig vizsgálódtak, de nem derült ki, hogy mi okozta a tüzet. Volt, aki elektromos tűzre gyanakodott, de ezt nem támasztotta alá semmilyen bizonyíték.

A csarnok azóta is romokban hever.

Most egy barakk-jellegű építményben tornázgatnak a diákok, vagy az udvaron, vagy a közeli parkban, vagy éppen az osztálytermükben, illetve a folyosón. A szerencsésebbek időnként átmehetnek az utca másik oldalán lévő rendőrségi épületbe, amelyben van igazi tornaterem – nyilatkozták a szülők a Telexnek. Van olyan, hogy mást csinálnak tesi helyett, vagy osztályfőnöki órát raknak be.

Djurovic Vladimir elmondta a lapnak, hogy néhány szülő összefogott, közösen írtak levelet Botka László polgármesternek, Plesovszkiné Ujfaluczki Juditnak, a Szegedi Tankerületi Központ igazgatójának, valamint Fehér Éva városi főépítésznek is, mert

úgy hallották, az új tornaterem tervei már készen állnak, de azokat a főépítésznek kell elbírálni, ez azonban még nem történt meg.

Később a Délmagyarországon is megjelent egy cikk a Madách iskola tornaterméről, amelyben Bartók Csaba, a szegei Fidesz elnöke beszélt az ügyről. Szerinte az ő közreműködésének köszönhetően érkezett 680 millió forint állami támogatás az új tornaterem megépítésére, erről a határozat már tavaly nyáron megjelent a Magyar Közlönyben. Bartók úgy tudja, a tervek már tavaly év végén elkészültek, és azokat benyújtották az önkormányzat építési osztályára, de a városi főépítész még nem bírálta el.

A Szegedi Tankerületi Központ is nyilatkozott az újságnak arról, hogy január 18-án nyújtották be a terveket, de vissza is vonták, mert régészeti dokumentáció is kell, ami még hiányzik.

A főépítész tehát nem bírálhatta el, hiszen elé sem került.

A Telex megkeresésére az önkormányzat művelődési osztályának vezetője azt válaszolta, hogy amennyiben az iskolát a város működtetné, akkor már lenne megfelelő tornaterme, mivel jelenleg is intézményi felújítások zajlanak városszerte. A városi főépítésznek küldött megkeresésükre jött válasz szerint a jogszabályok alapján épület építésére, bővítésére az illetékes Kormányhivatal Építésügyi és Örökségvédelmi Főosztálya adhat ki építési engedélyt. Az önkormányzati rendelet alapján nincs szükség településképi véleményezési eljárásra. A főépítész erről tájékoztatta a kérelmezőt és a kormányhivatalt is.

Nagy Sándor városfejlesztési alpolgármester szerint az önkormányzatnak nincsen hatásköre a Madách iskola tornaterme ügyében,

mert a tavaly júniusi kormányhatározatban az Emberi Erőforrások Minisztériuma szerepel az új tornacsarnok előkészítésének és a megépítésének felelőseként – ezt Facebook-oldalán közölte. „Bartók Csaba a város főépítészét támadja, mert bár a 2018-ban leégett tornatermet a kormánynak kellene újjáépítenie, ez még mindig nem történt meg. Bartók önkormányzati képviselőként annyit sem tett meg, hogy megkérdezze a főépítészt, hogy mit tud az ügyről? Ha ezt megtette volna, akkor tudhatná, hogy nincs a Hivatalban ügy. Egyszerűen nem érkezett ilyen irat az építésügyi rendszeren (ÉTDR) keresztül, és nincs is hatásköre a főépítésznek” – tette hozzá a bejegyzésben.

A hivataloknál levélben érdeklődő szülők később arról számoltak be, hogy mintegy két héttel később válaszolt nekik Plesovszkiné Ujfaluczki Judit, a Szegedi Tankerületi Központ igazgatója, amelyben a Délmagyarországnak tett nyilatkozatát ismételte el: a Madách iskola tornatermére van bruttó 682 millió forint, de hiányzik a régészeti dokumentáció, és ha majd lesz építési engedély is, azután indulhat el a közbeszerzési eljárás. Biztosítja a szülőket arról, a tankerület törekszik arra, hogy a gyerekek oktatásához korszerű feltételeket nyújtson.

A Telex cikke szerint ha ezután minden gyorsan halad, akkor sem készülhet el másfél-két évnél hamarabb az új tornaterem. Ez azt jelenti, hogy körülbelül hat-hét évig nincsen, illetve nem volt tornaterem Szeged egyik belvárosi, hatszáz diákot oktató általános iskolájában.

Fotó: Frank Yvette / Délmagyarország