A szerelők elkészültek a munkával, a következő két hétben még apróbb finomítások lehetnek, de ebből nem sokat veszünk majd észre; az árnyékolók látványa nem fog változni – írja Mihálik Edvin, a szegedi közgyűlés Zöld Város Programért felelős tanácsnoka legutóbbi Facebook-bejegyzésében.
A napvitorla onnan jött, hogy fákat nem lehet ide telepíteni, ugyanis eltakarnák az Európa Nostra díjas utcaképet. Ezt az örökségvédelmi szabályok nem engedik. „Büszke vagyok rá, hogy újabb sikeres fejlesztéssel tehetjük Szegedet még szebbé és még élhetőbbé. Erre szükség is van, hiszen városunk nem csak hangulatában mediterrán, a klímaváltozás miatt egyre forróbb nyarakra kell számítanunk a jövőben. Ezért fontosak a zöld beruházások, de az olyan rövid távú, okos megoldások is, mint a napvitorlák” – indokolta posztjában.
Mihálik még tavaly júliusban jelentette be, hogy augusztusra felszerelik az árnyékot adó vitorlákat. Olyan utcaszakaszokat szerettek volna kialakítani a sétálóknak, ahol nyáron is minden napszakban kellemes tartózkodni. Az első árnyékolókat a Kölcsey utcához közeli szakaszon feszítették volna ki. Az összes engedélyt megszerezték augusztusra és megkapták a legjobb árajánlatot is a Kárász utcai napvitorlák felszerelésére, azonban az ajánlatot adó cég nem tudta időre beszerezni azt a speciális anyagot, amire a napvitorlákhoz szükség lenne.
Mint írta annak idején, ez a speciális, erős és mégis vízáteresztő anyag az építőanyagok világpiacán kialakult helyzet miatt csak hónapok alatt szerezhető be. „Ezért úgy döntöttünk, hogy a szerződésben 2022. április 1-jét határozzuk meg, mint teljesítési időpont” – ismertette. A napvitorlák így néznek ki közel végleges formájukban: