A szegedi Kőrösy József Közgazdasági Technikum csapata harmadik lett a STAT WARS versenyen

A Központi Statisztikai Hivatal által nyolcadik alkalommal megszervezett középiskolai statisztikai csapatversenyre, a STAT WARS-ra rekordszámú, 175 darab négyfős csapat nevezett, összesen 700 diák mérette meg magát a versenyen tájékoztatta a KSH kedden az MTI-t.

A vetélkedő online döntőjén a 9-10. évfolyamosok közül tizenegy, a 11. és annál magasabb évfolyamban hat csapat mérte össze tudását.

A 910. évfolyamos korosztályon belül az

  • első helyezett a Győri SZC Deák Ferenc Közgazdasági Technikum „Deákos csipetcsapat” nevű csapata lett,
  • a második díjat a Bajai SZC Türr István Technikum „Pontrablók” csapata,
  • a harmadikat pedig a Szegedi SZC Kőrösy József Közgazdasági Technikum „Rozi és a 3 muskétás” nevű csapata nyerte el.

A 11. és magasabb évfolyamos korosztályban

  • a Pápai SZC Jókai Mór Közgazdasági Technikum és Kollégium „STAT4s” csapata győzött,
  • a dobogóra továbbá felkerült még a Bajai SZC Türr István Technikum „Türrös Cések” csapata és
  • a Berettyóújfalui SZC Arany János Gimnázium és Technikum „KikészítŐk” csapata.

A korosztályok első három helyezett csapata és felkészítő tanáraik ajándékutalványt és tárgynyereményt nyertek. Az első és második helyezettek az Eurostat által meghirdetett statisztikai verseny európai fordulójában is részt vesznek idén tavasszal közölte a KSH.