Bálint Sándor szegedi néprajztudósról nyílt kiállítás a Szegedi Dóm Látogatóközpontban

Bálint Sándor az eucharisztia tiszteletével kapcsolatos kutatásait és írásait bemutató kiállítás nyílt csütörtökön a Szegedi Dóm Látogatóközpontban – közölték az MTI-vel.

Serfőző Levente, a Szeged-Csanádi Egyházmegye oktatási helynöke a húsvétig látható tárlat megnyitóján elmondta, az érdeklődők megismerkedhetnek a szegedi néprajztudós életével, az eucharisztia tiszteletével, ennek tárgyi hagyatékával, valamint az eucharisztiáról szóló kutatásaival, írásaival.

Úgy fogalmazott, Bálint Sándor élete során mindvégig hűséges maradt hitéhez, egyházához, meg tudta tapasztalni a megtörtséget és a feltámadást is. Emlékeztetett arra, hogy boldoggá avatása már közvetlenül halála után, az 1980-as években felmerült, a folyamat hivatalos egyházmegyei szakasza 2005-ben kezdődött el, az összegyűjtött anyag a Szentszékhez is eljutott, majd tavaly Ferenc pápa egy dekrétum formájában elismerte a hitvalló tudós hősi erényeit a hitben.

A tárlat fontos része a középkori Szegedhez köthető eucharisztikus csoda, a vérző ostya történetének bemutatása, melyet Bálint Sándor dolgozott fel. Az ereklye egyetlen leírása Laskai Osvát ferences szerzetes latin nyelvű prédikációs gyűjteményében maradt fenn. „És most a mi időnkben sok templomban is felmutatásra kerül olyan áldozat, amelyen vércseppek vannak: úgy mint Báta apátságban és Kassa városában, hasonlóképpen Szeged városában.”

Bálint Sándor véleménye szerint a vérző ostya ereklyéje a ferences rend első szegedi templomához, az egykori gótikus, Szent Erzsébet nevét viselő vártemplomhoz tartozott. A kegyhely, valamint feltehetően Szeged egykori ereklyéje is elpusztult ugyan a török időkben, azonban a tisztelete tovább élt, ennek nyomait a neves néprajzkutató megtalálta. A tudós írt a középkor végi úrnapi körmenetekről. Az Oltáriszentséget gyertyákkal, keresztekkel, képekkel, ereklyékkel kísérték. A szegedi ereklye kultuszának kiemelt szerepét támasztja alá, hogy a városban Úrnapja ünnepét Szentvérnapnak volt szokás hívni.

Az Oltáriszentségnek, illetve az ostyának a népi vallásosságban is fontos szerepe van. Szokás volt karácsony böjtjén az ostyahordás, amikor a kántortanító vagy a harangozó iskolás gyerekekkel minden családnak megfelelő számú ostyát küldött, ami része lett a karácsonyi vacsorának, illetve a böjti ebédnek. Az ostyából minden családtag kapott egyet, és az étkek elfogyasztása előtt bocsánatot kértek egymástól az előző évben elkövetett vétkeikért. A megbocsátás jele, hogy akitől bocsánatot kértek, az egy darabkát letört a másik ostyájából. A sort az apa kezdte, akit felesége követett, és a sorból a gyermekek sem maradtak ki. A bocsánatkérés kölcsönös volt, a gyermekek éppúgy megkövették szüleiket, mint apjuk vagy anyjuk őket.