Február 5-én, szombaton került megrendezésre az ÖtPróba Úszónapok, amely országos programsorozat keretében érkezik Szegedre, a Tiszavirág Sportuszodába.
Az ÖtPróba mozgalom évtizedetek óta buzdítja rendszeres sportolásra a résztvevőket. Már a következő, 2024-es párizsi olimpiára fókuszálva lehet pontokat gyűjteni színes programokon úszással, túrázással, kerékpározással, futással és evezéssel, immár egyre több vidéki helyszínen is. A téli, hideg hónapokra a rendezvények fedett térbe, az uszodákba helyeződtek át, Miskolc, Debrecen és Kecskemét után most Szegeden várják a régi és új pontgyűjtőket.
Az Ötpróba Úszónapok keretein belül a lelkes Ötpróbázók, illetve a hűvös időben beltéren szívesen tempózó szabadidő-sportolók a 10 sávos, 50 méteres medencében teljesíthetnek 500, 1500 és 3000 méteren, 1, 2 és 4 Ötpróba-pontért. A partról pedig két olimpiai bajnok is bíztatja majd a résztvevőket: Storcz Botond, az ÖtPróba egyik nagykövete és Kárász Anna is részt vesz a kihíváson.
A résztvevők és kísérőik a program ideje alatt felfedezhetik a Tiszavirág Sportuszodát is a Szegedi Sport és Fürdők Kft. nyílt napja keretében. A kihívás résztvevői a nevezési díjjal, míg a többiek kedvezményes belépő váltásával játékos feladatokban bizonyíthatják ügyességüket, kipróbálhatnak egy eszkimó kajakot és megismerkedhetnek az MVM Szeged Vízisport Egyesület sportkínálatával majd kipróbálhatják a szegedi új uszoda wellness részlegét.
Az esemény február 5-én lesz megtartva, nevezni kedd éjfélig lehet az ÖtPróba weboldalán ide kattintva.