A Mávinform szerint röviddel 8 óra előtt eltávolították a bedőlt fát, így megindulhatott a vonatforgalom Kiskundorozsma és Szeged között. A menetrend azonban délelőtt sem állt teljesen helyre a Budapest–Szeged vonalon, még előfordulnak 10–20 perces késések is a vonatinfó szerint.
Az egész úgy kezdődött, hogy a Szegedről Budapestre 4:34-kor elindult gyorsvonat áramszedője letört Szatymaznál, emiatt nem közlekedett tovább. Az áramszedőtörés miatt megvizsgálták a vasúti pályát, majd megállapították, hogy Kiskundorozsma és Szatymaz között fa dőlt a sínekre. A fa eltávolításáig – körülbelül 8 óráig – szünetelt a vasúti forgalom, ezért a teljes vonal fenekestől felfordult:
- A Szegedről Budapestre 8:45-kor induló Kodály InterCity volt az, amelyik már teljes útvonalon közlekedett, a korábbi vonatoknál át kellett szállni pótlóbuszra Szatymaz és Szeged között.
- A Nyugati pályaudvarról Szegedre 6:53-kor elindult Tiszavirág InterCity Kiskunfélegyházától Szegedig a 8:33-kor induló személyvonat menetrendje szerint közlekedett sűrített megállással.
- A Szeged és Budapest közötti Napfény InterCity a jelentős késése miatt csak Ceglédig közlekedett. Emiatt a Nyugati helyett Ceglédről indult Szegedre a Napfény InterCity. Az utasok a Nyugatiból 10:03-kor Ceglédre induló Z50-es vonattal utazhattak Ceglédre, ahol biztosították az átszállást az InterCity-re.
- A Szegedről Budapestre 7:45-kor induló Aranyhomok InterCity nem közlekedett.
- A Tiszavirág InterCity, a Nyugati pályaudvarról Szegedre 8:53-kor és 10:53-kor induló Torontál és Aranyhomok InterCity-k nem IC-minőségű kocsikkal közlekedtek.