Több százezer forintnyi hangszereket adományozott a szegedi CityRocks rászoruló és beteg gyerekeknek

Több százezer forint értékben gyűjtött és adományozott hangszereket a rászoruló és beteg gyerekeknek a CityRocks közössége – szól a sajtóközlemény.

Magyarország legnagyobb rockzenekának tagjai a Bohócdoktorok idei kezdeményezése mellé álltak, hogy a zenélni vágyó beteg, illetve rászoruló gyermekek karácsonyát hangszerekkel tegyék szeretetteljesebbé. A szegedi szervezésű CityRocks Produkció sok száz amatőr és profi zenésszel áll kapcsolatban, akik a szervezők felhívására példamutató segítőkészséget mutattak.

„Nagyon jó érzés volt látni, hogy az ország minden pontjáról rengeteg felajánlás érkezett a zenész barátainktól” – közölte boldogan Gajda Ferenc. A CityRocks főszervezője hozzátette, „a kisgyermekek számára számtalan kisebb ütőhangszert, a nagyobbaknak pedig többféle akusztikus gitárt, szintetizátorokat, fúvós hangszereket és dobfelszerelést sikerült összegyűjteni. Reméljük, hogy hamarosan azok a gyermekek is csatlakoznak majd a CityRockshoz, akik most ismerkednek majd meg a zenéléssel”.

Az egészen pici gyermekeknek képességfejlesztő hangszereket küldtek a rockerek. Azoknak pedig, akik komolyabban szeretnének a zenéléssel megismerkedni, márkás gitárokat, furulyákat, szájharmonikákat, dobokat ajánlottak fel. „Sokan a saját gyakorló hangszerüket küldték el, de voltak olyanok is, akik új hangszert vásároltak és azt adták ajándékba a gyerekeknek” – mesélte Révész Zsolt. A CityRocks kreatív vezetője szerint „egy kórházban lévő kisgyereknek különösen nagy örömet jelenthet, ha bármilyen hangszert a kezébe vehet és azt megszólaltathatja. Ezért is tartjuk fontosnak, hogy mi is segítsünk, hiszen ezzel egy kicsit a betegségükről is eltereljük a figyelmüket”.

A hangszeradomány nagyobbik része a Bohócdoktorok segítségével jut el a betegekhez, a rászoruló gyermekek pedig a Mátrix Alapítványon keresztül kapják meg azokat. „Karácsony előtt egy játékválogatóra hívtuk meg a rászoruló gyerekeket, ahol kipróbálhatják majd a hangszereket, és amelyik tetszik nekik, azt hazavihetik. Bohócdoktoraink és Mesedoktoraink pedig az intézeti ellátásra szoruló beteg gyerekeknek fogják bevinni a hangszereket, ahol bemutatókat is tartanak majd” – mondta Rácz Anett, a Mátrix Alapítvány vezetője.