A Magyar Közút és a szegedi önkormányzat négy buszmegállót újított fel

Mihálik Edvin, zöld város programért felelős tanácsnok tartott sajtótájékoztatót ma 10 órakor a Temesvári körúti Szent-Györgyi Albert utca nevű buszmegállóban, a Bertalan híd újszegedi lábánál. A nemrég elkészült buszmegálló-felújításokról beszélt: a 43-as és az 5-ös főút városi belterületi szakaszán a fenntartó Magyar Közút Zrt. saját forrásból négy buszmegállóban bazaltbeton burkolatot épített:

  • a Bertalan híd újszegedi lábánál a Szegedre tartó oldalon, 
  • a Brüsszeli körúton a Csongrádi sugárúti csomópontnál található Berlini körút megálló,
  • az Izabella híd lábánál a pláza előtti két megálló.

Ezeknél a szegedi önkormányzat szintén önerőből 20 millió 200 ezer forintból a Norbo-Ép Kft.-vel és a Mihály Ép 98 Kft.-vel – a megállók peronjait, valamint ahol szükséges volt, a szegélyeit is felújíttatta. Akadálymentesítés is volt, taktilis sávokat építettek be. Ágyásokat alakítottak ki, melyeket füvesítettek, de később cserjék telepítésére is lehetőség nyílik, mivel fákat ültetni a közművezetékek miatt nem lehetséges.

„Szegeden a Zöld város programban kiemelt hangsúly kap a közösségi közlekedés, ezért az önkormányzat az infrastruktúra fejlesztésével is segíti a biztonságosabb és komfortosabb közlekedést” – mondta a Bertalan hídi megújult megállóban Mihálik Edvin. Azt is hozzátette, hogy Újszegeden 2021-ben ezzel a megállóval együtt 11 db buszmegálló bazaltburkolata és környezete újult meg.