Még pénteken is késnek akár 20–30 percet a szegedi InterCity-k

Még pénteken is dolgoznak a szakemberek a biztosítóberendezés javításán a Kőbánya-Teher állomáson, ezért továbbra is késésekre kell számítani a ceglédi és a lajosmizsei elővárosi vonalakon, valamint a debreceni, szegedi vonalakon.

A Mávinform azt közölte, a korábban meghirdetett közlekedési rend érvényben marad néhány kivétellel. A késések várhatóan csökkennek pénteken, de 10–20, esetenként 20–30 perccel hosszabb menetidőkre továbbra is számítani lehet az említett vonalakon.

A szegedi IC-k a teljes útvonalon közlekednek.

  • Az InterCity-k megállnak Kőbánya alsó megállóhelyen is.
  • A Nyugati pályaudvar és Cegléd között felármentesen vehetők igénybe.

A gyorsabb eljutás érdekében a Nyugati pályaudvar és Kőbánya-Kispest közötti szakaszon érdemes a BKK járataival utazni. A vasúti jegyeket és bérleteket elfogadják az M3-as metrón Kőbánya-Kispest és a Nagyvárad tér között, valamint az M3-as metrópótlón a Nagyvárad tér és a Nyugati pályaudvar között.