Nem kell időpont vagy regisztráció, bárki kaphat oltást jövőhéten – itt van a szegedi oltópontok listája

A kormány döntése értelmében oltási akcióhetet tartanak jövő hétfőtől vasárnapig – közölte a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.

A kormány november 22–28. között oltási akcióhetet indít a kórházi oltópontokon. György István azt mondta, az összes kórházban, 101 intézményben várják azokat, akik meg akarják kapni a koronavírus elleni vakcinát. Nem kell sem időpontot foglalni, sem előzetesen regisztrálni. A lényeg, hogy minél többen részt vegyenek az akcióban. Első, második és harmadik oltásokat is adnak – jelezte az államtitkár. Kiemelte: fontosnak tartják az átoltottság növelését, mivel a delta variáns rendkívül agresszíven fertőz. Biztatják azokat, akik még nem kapták meg a vakcinát, hogy éljenek az akcióhét adta lehetőséggel.    

György István fontosnak nevezte a harmadik oltásfelvételét, mert míg a vírus korábbi variációja ellen nyolc-tíz hónapig is védettséget biztosított a vakcina, a delta variáns esetében már négy-hat hónap után jelentősen csökken az immunválasz. A kórházakban reggel hét órától este hétig várják a jelentkezőket, akiknek beleegyezési nyilatkozatot kell kitölteniük. Természetesen nem csupán az oltási akcióhéten lehet megkapni a vakcinát, az időpontfoglaló előtte és utána is nyitva van – hangsúlyozta az államtitkár. Minden kórházi oltóhelyen vannak foglalható dátumok, és a háziorvosokkal is fel lehet venni a kapcsolatot.    

A Csongrád-Csanád megyei oltópontok:

  • Hódmezővásárhely, I. és II. oltóhely – Imre József utca 2. Régi Gyógyszertár – minden nap 7-19 óra között
  • Makó, I. és II. oltóhely – Kórház utca 2. Régi véradó – minden nap 7-19 óra között
  • Szeged, 2. oltóhely – Török utca 3-5. Tüdőgondozó Intézet – minden nap 7-19 óra között
  • Szeged, 14–16. oltóhely – Vasas Szent Péter u. 1-3. Rendelőintézet – minden nap 7-19 óra között
  • Szentes, 3. és 7–9. oltópont – Sima Ferenc u. 44-58. Rendelőintézet – minden nap 7-19 óra között